
Az új albumról egyenlőre annyit tudni, hogy a producerek a dobos Mike Portnoy és a gitáros John Petrucci voltak, a 2007-es Systematic Chaos lemeznél is közreműködött Paul Northfield pedig ezúttal a keverést végezte. A hagyományos CD verzió mellett kijön majd egy 3 diszkes változat is, instrumentális átkeverésekkel és feldolgozásokkal, de lesz bakelit is.A feldolgozott dalokról egyenlőre nincs infó de május második hetétől kezdődően heti egy új tételt bemutatnak majd a hivatalos honlapon. A csapat még tavaly októberben kezdett ügyködni ezen az új albumon, amelyről Portnoy mester így nyilatkozott:
“Képzelj el egy olyan Dream Theater lemezt, amelyen egymás után hallhatod az A Change Of Season-t, az Octavariumot, a Learning To Live-ot, a Pull Me Undert és a The Glass Prisont!”
A billengyüs Jordan Rudess utóbb ezt azzal egészitette ki, hogy “ezen a lemezen elég komolyan besétálunk a gótikus világba, és nincs annál menőbb,mint egy igazán, igazán erőteljes kórushangzás”. A napokban már elkezdődik az első videóklip forgatása is,az albumra pedig az alábbi tételek kerülnek majb fel: A Nightmare To Remember, A Rite Of Passage (az első klip nóta), Witner.The Shattered Fortress (Mike szerint ez az utolsó dal adja majd ki a hiányzó három lépést, így lesz teljes Dream rajongók közt jól ismert “Névtelen Alkoholisták Szvitje”, amit egy jövőbeni koncertalbumon egyben is szerepeltetni akar a brigád), The Best of Times, The Count of Tuscany.
Leszámitva a The Shattered Fortress egyes részleteit, az összes szöveget John Petrucci írta. Az europai koncertek után Észek-Amerika következik, és a Progressive Nation 2009 turné, amelyre ezúttal is Portny válogatta ki a többi fellépőt: Beardfish, Pain Of Salvation és Zappa Plays Zappa. “Az idei összeállítás annyira izgalmas! Minden banda valami egyénivel járul hozzáa közös produkcióhoz, amiből a végén egy nagyon kerek zenei kalandozás lesz. Azt is nagyon várom, hogy a színpad széléről nézhessem a többieket”.
DREAM THEATER Tour 2009
2009. július 01. 19:30 – Papp László Budapest Sportaréna
Előzenekar a CYNIC lesz!
A progresszív metál nem kimondottan az a stílus, ami széles körben népszerű lenne a zenekedvelők körében, a Dream Theater mégis világszerte már több, mint 8 millió lemezt adott el. Ez leginkább annak a legendás státusznak köszönhető, amit teljesen újszerű hangjukkal és lenyűgöző virtuozitásukkal sikerült kiérdemelniük. Hazánkban óriási sikernek örvendenek, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy a mostani koncert helyszíneként már a 6000 fős PECSA Szabadtéri Színpad is kicsinek bizonyult és első alkalommal a Papp László Sportarénában kerül megrendezésre a budapesti Dream Theater koncert. Ezáltal a tőlük már megszokott, nagyívű koncert, ehhez méltó helyszínnel is párosul, melyet július 1-én tekinthetnek meg a hazai koncertlátogatók.
Tizedik, még cím nélküli lemezüket nyár elején tervezi megjelentetni a zenekar, melyet promótálandó több európai városba is ellátogatnak. Mielőtt még visszautaznak hazájukba és ismét végigcsinálnák a Progression Nation turnét, Magyarországon is bemutatják az új albumot, ami sokak szerint egy Scenes from a Memory-szintű (1999) korong lehet. Az előző, 2007-ben megjelent Systematic Chaos vegyes fogadtatásban részesült mind a rajongók, mind pedig a kritikusok részéről és többen felvetették hogy jót tenne egy kis szünet a megújulásra. Tekintve, hogy az előző lemez megjelenésétől számítva majdnem két év telt el a következő stúdióalbum elkészítéséig, a zenekarnak volt ideje a feltöltődésre. Több forrásból is azt lehet hallani, hogy az új anyagot a Dream Theater-től megszokott zseniális formabontás fogja jellemezni, ami a rajongók nagy örömére ismét egy olyan darab lehet, ami meghatározó pont a zenekar életművében.
Akárhogy is alakul azt mindenki elismerheti, hogy a banda élőben még a legcinikusabb zenehallgatókat is elismerő bólogatásra, esetleg headbengelésre ösztönzi. A nem mindennapi élményt egy részről a Rush, a Yes és a King Crimson által fémjelzett progresszív rock , másrészről a metál és néhol akár a komolyzenére emlékeztető monumentalitás keveredése szolgáltatja. A lehengerlően hatásos zene olyan gitárvirtuozitással párosul, amit attól a John Petruccitól hallhatunk, aki Steve Vai és Joe Satriani oldalán a világ legjobb gitárosait felvonultató G3 turnén is többször részt vett. A lassan negyed évszázados zenekar előző albumával mászott a legmagasabbra a Billboard 200-as listáján, ahol egészen a 19. helyig jutott. Tekintve, hogy ilyen eredményt hasonló stílusú zenekar még sohasem ért el, valamint azt, hogy a nem sokára megjelenő album minden szempontból magasabbra helyezi lécet, akár még ez az eredmény is túlszárnyalható. Azok számára, akik kíváncsiak egy megkerülhetetlen és akár a ikonikus státuszt is kiérdemlő rockzenekarra testközelből, annak kihagyhatatlan a július elsejei budapesti fellépés. Jegyek március 2-ától kaphatóak a Ticket Express irodáiban és az Eventim hálózatában. Ülő: 7.500; 8.900; 9.900; 12.500; 15.000; Álló: 9.900.-











