Korábbi időpontra került a Bring Me The Horizon koncertje, így június 1-jén hallhatjuk az Arénában az eredetileg tervezett, augusztusi időpont helyett. A Bring Me The Horizon első hazai headline koncertje pont a Dürer Kert régi nagytermében volt, most pedig a Dürer Kert és a Live Nation szervezésében első Aréna koncertjükre készülnek Budapesten! A zenekar koncertjére annyi az érdeklődő, hogy az új dátumom a beforgatott Aréna helyett teljes kapacitással üzemel majd a helyszín. A zenekar eredetileg 2022-ben érkezett volna hazánkba első arénafellépésére, majd a covid-járvány miatt tolni kényszerültek a turnét, jövő augusztusban pedig Észak-Amerikában koncerteznek, ezért kapott most ismét új dátumot a budapesti fellépésük is. A nyitózenekar a kanadai Spiritbox lesz.
A metalcore isteneinek is többször kikiáltott banda másfél évtizedes fennállása alatt többször szerepelt a brit sikerlistákon, négy Kerrang! díjjal büszkélkedhetnek – köztük kettő a Legjobb Brit Bandának és egy, a Legjobb Koncertzenekarnak járó elismerés –, kétszer jelölték őket Grammy-díjra és számaik világszerte felkapottak a rock rádiókban is.










