Délibáb címmel megjelent az EVERFLASH legújabb dala. Ez a legfrissebb felállás második szerzeménye Várhalmi György énekessel, aki az alábbi gondolatokat osztotta meg a friss számról:

Délibáb korunk egyik legnagyobb kihívására reflektál: az elmagányosodásra és az egyre feszítettebb élettempóra. Egy olyan világban élünk, ahol folyamatosan hajszoljuk álmainkat és vágyainkat, miközben észrevétlenül eltávolodunk egymástól — és sokszor önmagunktól is.

A dal nem kínál kész válaszokat, ahogy korábban a Van kiút sem tette. Nem akar megoldást erőltetni, inkább kérdéseket vet fel: valóban jó irányba tartunk? Mit veszítünk el útközben, miközben mindent el akarunk érni?

A Délibáb a modern lét illúzióiról szól — arról, hogy a folyamatos rohanásban mennyire könnyű elszigetelődni, és milyen nehéz megállni, kapcsolódni, jelen lenni. Egy tükör, amelyben mindannyian felismerhetjük saját küzdelmeinket, még ha a válaszokat mindenkinek magának is kell megtalálnia.”

A mastering Farkas László munkája, míg a videóért Pásztóy Balázs a csapat basszusgitárosa felelt.

Az EVERFLASH idén még egyszer színpadra áll, december 19-én Budapesten a ROBOTBAN, a Colmena és a Pulse. társaságban.

A buli eseménye itt érhető el:
https://fb.me/e/58Hnsf0ZA

EVERFLASH-DÉLIBÁB:

 

EVERFLASH- Social felületek:

Weboldal
Facebook
Instagram
TikTok