19 év után jött az új Clawfinger album-Zak Tell énekessel beszélgettünk

19 év hallgatás után új lemezzel jelentkezett a rap-metal stílus megalkotásában kulcsszerepet játszó Clawfinger. Zak Tell, a zenekar frontembere nem sokat változott az elmúlt években. Dühös, mindenről megvan a markáns véleménye, viszont továbbra is törekszik arra, hogy mindennek megtalálja a pozitív oldalát. Beszélgetésünkben szóba került a dalszerzés pszichológiája, a technológia fejlődése, a közösségi média emberközeli oldala és hogy miért tartja az emberi fajt egyszerre csodálatosnak és elveszettnek.

A kikerülhetetlen kérdéssel kezdeném a beszélgetést, mi kellett ahhoz, hogy 19 év után új lemezt adjatok ki?

Új zenéket írtunk.

2022-ben jött ki az első új dalotok, az Environmental Patients. A többit mikor írtátok?

Nem gondoltuk volna, hogy albumot fogunk kiadni. Ezek a dalok szépen sorban, teljesen természetesen születtek meg. Minden egyes kislemezzel lépésről lépésre sikerült ismét magunkra találni. Újra Clawfinger lettünk, és emiatt szépen lassan beindult a dalszerzés. Az első dal kb. 5 éves, a legújabbat augusztus végén írtuk, tehát elég hosszú időszakról beszélünk. 2023 elején volt egy megbeszélésünk a menedzserünkkel, és mivel tudta, hogy 6–7 szám már megvolt, azt mondta: írjatok még hármat, és végre kiadhattok egy új lemezt, mielőtt mind meghalunk.

Gondolom ezzel meg is lett a lemez címe.

Igen. Tudtuk, hogy igaza van. Ezer éve nem adtunk ki új lemezt. Öregszünk. És a végén mind meghalunk. Röhögtünk rajta egyet, aztán eldöntöttük, hogy belevágunk. Ha működik, működik; ha nem, akkor kiadunk inkább egy EP-t vagy valami hasonlót. Szóval több dal eleve nem is albumcélzattal született. Nagyjából három olyan szám van csak, amit kifejezetten erre a lemezre írtunk. Nagyon természetes folyamat volt, aminek nyilván nem kellett volna 19 évig elhúzódnia… De tudod, az öregedés egyik jó oldala, hogy nem veszed már olyan véresen komolyan a baromságokat. Úgy voltunk vele, hogy ha összeáll egy lemez, örülünk. Ha nem, az sem a világ vége, ez csak rock and roll.

Azt mondtad, hogy az évek múlásával egyre lazábbak vagytok. A szövegeidet hallgatva nem ez az érzésem.

Sokkal lazábban állunk a zenekarhoz és a zene üzleti részéhez. Az úgynevezett siker és a hasonló szarságok már nem érdekelnek minket… Amíg úgy csinálhatjuk a Clawfingert, ahogy mi akarjuk, és amíg senki nem mondja meg, mit tehetünk és mit nem, addig nem stresszelünk. Zeneileg továbbra is csak Clawfinger számokat tudunk írni, semmi nem változott. Most talán még dühösebbek is vagyunk.

A világ tele van olyan témával, amivel az első lemezetek óta foglalkoztok. A Warfair szövegét akár ma is megírhattad volna.

Abszolút. A szomorú igazság az, hogy 33 év alatt lényegében semmi nem lett jobb. És ez azért van, mert egyszerűen hülyék vagyunk. Az emberek agyatlanok, kapzsik, önzők. A saját hasznukat mindennél fontosabbnak tartják. Hülye faj vagyunk, és én sem vagyok másoknál okosabb. Lehet, hogy némelyeknél okosabb, másoknál viszont butább vagyok. Még mindig szarul bánunk egymással. Még mindig hagyjuk, hogy vallások és a bőrszín határozzák meg, mit gondolunk másokról. Ez elég siralmas…

A zenekar indulásakor egy kórházban dolgoztál, ahol betegeket ápoltál. Most egy iskolában dolgozol, gyerekeknek segítesz tanulni. Ez a fajta társadalmi érzékenység mindig is megvolt benned?

Mindig is tetszett a gondolat, hogy olyasmit csináljak, aminek értelme van, és ami változást hozhat mások életében. Elég ésszerű dolognak tűnik másokon segíteni. Egyszer mindannyiunk életében eljön az a pont, amikor segítségre szorulunk. Ez az, ami emberként csodálatossá tesz minket. Annak ellenére, hogy egyben idióták is vagyunk. Képesek vagyunk segíteni egymásnak. Épp ezért hihetetlen, hogy közben folyamatosan el is cseszünk mindent. Nem arról van szó, hogy úgy érzem, valami világmegváltót kell tennem. Egyszerűen ésszerű másokat boldoggá tenni. Ez a legjobb motiváció. Bizonyos értelemben még önző is, mert azt is boldoggá teszi, aki segít. Tehát több szinten is működik a dolog. Nem kell feláldoznod az életed másokért, de ésszerű keretek között ez a leglogikusabb dolog, amit tehetsz. Még a fajfenntartáshoz is hozzájárulsz. Képesek vagyunk együtt felépíteni dolgokat. Csak a jin mellett mindig ott a jang is. Minden kedves, együttérző emberre jut egy rohadt megalomán, képmutató seggfej, hogy kiegyensúlyozza a mérleget. Üdv az emberi fajban.

Segít a dalszerzés megszabadulni a felgyülemlett frusztrációtól?

Abszolút, és emiatt baromi szerencsés vagyok. A legtöbb ember nem rendelkezik ilyen szeleppel. Így meg tudok szabadulni a haragtól, frusztrációtól, szomorúságtól – a belső démonoktól, vagy nevezd bárminek. Nem old meg minden problémát, de nagyon sokat segít.

Szüneteltetted valaha a szövegírást? Hosszú évek teltek el a mostani és az előző album között.

Igen is, meg nem is… Volt egy hosszabb szünet, amikor továbbra is játszottunk, de nem írtunk dalokat. Mindig is szövegcentrikus voltam. Szerettem lemezeket venni és beleásni magam a dalszövegekbe. Gondolatban akkor is írtam, amikor papírra vagy a gépre nem került semmi. Vannak véletlenszerű ötletek, amelyekből egyszer majd szöveg lesz. Tehát fejben sosem álltam le teljesen.

Ha jól értettelek sosem vettetek volna fel új dalokat, ha maga a munka nem tett volna benneteket boldoggá. Pontosan hogyan találtatok rá újra erre az érzésre?

Nagyon lassú és hosszú folyamat volt. A koncertezéssel talán csak egy évre hagytunk fel, ezt leszámítva mindig életben tartottuk a Clawfingert. Minden egyes kislemezzel egyre jobban belelendültünk a dalszerzésbe. Kiadtunk már hét lemezt, tudjuk hogyan kell megírni egy jó számot, azt is pontosan tudjuk, mitől harap egy Clawfinger szám. Megvan a saját hangzásunk, bármit csinálunk, a végén mindig Clawfinger lesz belőle. Azt hiszem ebbe az érzésbe szerettünk ismét bele. Nem volt semmiféle mesterterv. Nem ültünk le azzal, hogy akkor majd 2026-ban új albumot adunk ki. Nem gondolkodunk lemezeken átívelő történetekben. Nem számított, hogy a legrégebbi dal öt éves, a legújabbat pedig csak pár hónapja írtuk. Ez is egyfajta luxus, mivel az emberek felismerik a hangzásunkat.

Ha már a hangzásnál tartunk. Rengeteget fejlődött a technológia, mióta elkezdtetek zenélni. Azt gondolnám, hogy egy Jocke-féle karakter már emiatt úgy érezheti magát a stúdióban, mint egy gyerek a játékboltban.

Abszolút. Ő folyamatosan nyakig benne van az újabb technológiákban. Szerintem ez lett az eddigi legsúlyosabb lemezünk, és ez a fejlődés nem lett volna lehetséges a mai technológia nélkül. Ma sokkal több eszköz áll a rendelkezésünkre, mint 1993-ban. Jocke a kezdetektől a technika megszállottja volt. A Deaf Dumb Blind összes dobját ő programozta fel. És az ugyanúgy igaz az új lemezre is. Nem hiszem, hogy mindenki tisztában van vele, de maximum csak kiegészítőként használtunk élő dobokat a lemezfelvételek során.

Megváltoztatta a technológia fejlődése a dalszerzéshez való hozzáállásotokat? Mindannyian dolgoztok a zenekar mellett, gondolom ritkán tudtok összehozni hosszabb próbákat.

Soha nem voltunk jammelő banda. A zeneszerzés mindig arról szólt, hogy addig gyúrtuk az apró darabokat és ötleteket, amíg minden a helyére nem került. Ezt régen egy szobában ülve csináltuk, ma már fájlokat küldözgetünk egymásnak. Az egész album fájlmegosztással készült. Nem mentünk stúdióba. Az összes éneksávot a lakásom vendégszobájában vettem fel. Ez a technológia varázsa: van saját erősítőm, egy jó mikrofonom, egy laptopom és egy hangkártyám. Más nem is kell. Persze rengeteg online megbeszélésünk és Messenger-csoportos csevegésünk volt, hogy kiszórjuk azokat az ötleteket, amik nem voltak mindenki számára elég erősek. Tehát a módszerünk alapvetően nem sokat változott a kilencvenes évekhez képest.

Hogyan hozod magad megfelelő lelkiállapotba, ha az otthoni környezetben veszed fel az éneksávokat? Hogyan hozod ki magadból Dühös Zak-et?

Ez automatikusan megtörténik, ha elindítom a zenét. Függetlenül attól, hol tartok az életben vagy épp mit csinálok, én mindig is a Clawfinger énekese maradok. Ennél persze bonyolultabb a személyiségem, de olyan régóta csináljuk a zenekart, hogy ez természetesen jön. És ha esetleg mégsem jönne, akkor azon a napon nem állok neki az éneklésnek. Ilyen egyszerű. Nekem is ugyanúgy megvannak a démonjaim, rossz napjaim, kisebbrendűségi érzéseim, mint bárki másnak. Van, aki hagyja, hogy ezek belül felgyűljenek, és egyszer csak szétrobbanjanak. Én szerencsés vagyok, mert az énekléssel leengedhetem a gőzt.

Te kezeled a zenekar közösségi oldalait. Általában pozitívan reagálsz még a legprovokatívabb kommentekre is, ehhez nagy adag türelemre lehet szükséged.

Nyilván vannak határok… Az esetek többségében én frissítem az oldalakat és én válaszolok a kommentekre is. Élvezem, hogy ma már ilyen könnyű kapcsolatba lépni az emberekkel. Emlékszem, amikor elkezdtünk zenélni bementem a kiadóhoz, elhoztam a rajongói leveleket, hazavittem őket, és próbáltam mindenkinek válaszolni. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a levelek végére értem. Egy idő után abba is kellett hagynom, mert már képtelenség volt végigolvasni mindet. A technológia fejlődésének egyik nagy előnye, hogy ma 30 másodperc alatt válaszolhatok egy kommentre a kanapén ülve. Tudom, hogy számít. Tudom, hogy boldoggá teszi az embereket. Én is ilyen vagyok, rajongok a zenéért.

Ez az első lemezetek, ami vinylen is kijött. Ez a ti döntésetek is volt? Részt vettetek a fizikai formátumok megtervezésében?

Nagyon örülök, hogy a vinyl újra él. Persze nem fogy úgy, mint a nyolcvanas években, de újra népszerű formátum. Szerintem az embereknek kellenek a fizikai termékek. Arról nem is beszélve, hogy ezeken keresztül tényleg kifejezheted, ha fontos neked egy zenekar. Ezért nekünk is szívügyünk a megtervezésük. A borító ötlete az enyém volt. Nem mondom, hogy a világ legeredetibb ötlete, de nagyon fontos, hogy olyan borítód legyen, amit szeretsz és jónak tartasz. Én vinylen és CD-ken nőttem fel. Hazavittem az albumot, néztem a borítót, olvastam a szövegeket, hogy ki volt a producer, a hangmérnök… Olyan korban nőttem fel, amikor ez még fontos volt. Egyszerűen boldoggá tesz, hogy még vehetek lemezeket és CD-ket.

A korábbi lemezeket is kiadjátok majd egyszer vinylen?

Nagyon jó lenne…. A gondot a jelenlegi szerződéseink jelentik. Rengeteg a politika és a baromság. Nem is gondolnád milyen nehéz visszaszerezni a jogokat.

Még harminc év után is ilyen problémákkal szembesültök?

Albumonként más a helyzet. Vannak kerülőutak, persze, de maga a procedúra nem könnyű. Szívem szerint minden korábbi lemezünket kiadnám újra. Nem ez az első számú prioritásom, de jó móka lenne, és tudom, hogy sokan örülnének. A dolog politikai és üzleti oldala viszont iszonyúan unalmas… Teljesen kicsinál érzelmileg. Mindenből üzletet csinálnak, én pedig hányok ettől.

Nem véletlenül hívják zeneiparnak.

Igen, ez pontosan így van. Jóval előttünk is létezett, de remélhetőleg nem marad meg örökké a régi formájában. Bár erre elég nagy esély van, mert az emberek nem szeretnek hatalmat veszíteni, görcsösen ragaszkodnak ahhoz, amit egyszer már megszereztek.

Meg tudnál nevezni három dalt az új lemezről, amelyek a szövegek szempontból a kedvenceid?

Ez egy nehéz kérdés.

Mintha azt kérdezném, ki a kedvenc gyereked?

Pontosan. Ráadásul kifejezetten a szövegekre kérdezel rá. Ha hármat kell mondanom: Big Brother, Linked Together és Kill The Dream.

Ezek a mai kedvenceid.

Pontosan! Holnap kérdezd meg újra, lehet változni fog.

Októberre egy rövid turnét terveztek, de a dátumok csak pár országot fednek le. Lesz ennek a turnénak később folytatása?

Jelenleg kilenc fesztiválon játszunk a nyáron. Szerintem ez a szám tovább bővül majd. Aztán ott az a három hét októberben, amiről kérdeztél. Biztosan lesz még pár skandináv dátum. Meglátjuk, mekkora lesz a kereslet. Nagyon reálisan nézzük a dolgokat: nem fizetünk azért, hogy játszhassunk. Ehhez már túl öregek vagyunk! Régen bevállaltuk, mert úgy gondoltuk, ez kell majd az áttöréshez. De az a kilencvenes években volt, iszonyú régen.