Beasto Blanco koncert az Ukk&Roll-on – Alice Cooper után...

Calico Cooper és Chuck Garric. Van közös nevezőjük. Hogy ki vagy mi? Természetesen maga a shock rock nagyfaterja, az idén 70 éves Alice Cooper és a Beasto Blanco nevű zenekar. Alice a hölgynek az édesapja, az úrnak pedig a „főnöke”, mivel Chuck basszusgitárosként 16 éve, 2002 óta állandó tagja Cooper zenekarának. Játszott többek közt a Dio-ban, az LA. Guns-ban, Eric Singer projekt zenekarában, az ESP-ben John Corabival és Bruce...

RockBalaton 2017 – Fonyód, augusztus 11-13.

A rockzene nagyágyúi ismét Fonyódra jönnek és Te? A rockzene örök, akár csak a balatoni panoráma. Így nem véletlen, hogy Fonyód „a Balaton kilátója” és a Balaton egyik legnagyobb rock zenei fesztiváljának helyszíne. Fonyódon a rock szerelmesei nem csak a Balatonban lubickolhatnak, hanem a legnagyobb magyar rock legendák és a feltörekvő fiatal zenekarok által nyújtott élményben is, hiszen 2017.augusztus 11 – 13 napon a RockBalaton fesztiválon megállás nélkül váltják egymást...
__223_resize

FEZEN 2010- Első nap

Mikor májusban megláttam, hogy az Edguy hozzánk látogat a Fehérvári Zenei Napok fellépőjeként, azonnal tudtam, hogy ott a helyem. Nem bántam meg! A nyitó napra amúgyis egy illusztris programot állítottak össze a szervezők, ezzel nem lehetett hibázni!   A Vodafone Nagyszínpadon a fesztivált a Kalapács zenekar nyitotta. Rendkívül pozitív volt, hogy a meghirdetett 17:00-kor rögtön elindították az intrót és ezt a pontosságot a nap folyamán végig tartották. Kalapács...
VOLT_logo

VOLT Fesztivál – My Chemical Romance, Sum 41

Újabb öt világsztárral bővül a 19. VOLT Fesztivál kínálata. A már korábban bejelentett nevek mellett Sopronba látogat a My Chemical Romance, a Sum 41, a The Ting Tings, a Monster Magnet, és közkívánatra visszatér Dub FX! A megújuló VOLT 18 év után logót is vált, főszponzorként pedig a Magyar Telekom kapcsolódott a legnépszerűbb vidéki fesztiválhoz. Az eddigi hírek szerint világsztárokban nem lesz hiány június 28 -...
nova-rock-flyer 20140125

Nova Rock 2014 – Újabb fellépők: Anthrax, Bad Religion....

Folyamatosan igyekszünk hírt adni a külföldön zajló legnagyobb fesztiválokról is. Arról már beszámoltunk, hogy az év legnagyobb metal fesztiváljának az idén 25. születésnapját ünneplő Wacken fesztivált tartják. Nem véletlen, hiszen a 2014. július 31 és augusztus 2 között megrendezésre kerülő fesztiválra mindössze 48 óra leforgása alatt elkelt mind a 75 ezer belépőjegy. Ez a fesztivál történetében nem újdonság, hiszen zsinórban ez már a kilencedik alkalom, hogy elővételben elkelt az összes...
eter-flyer 20140308

ÉTER 2014 – Jelentkezz Észak- Magyarország legnagyobb Tehetségkutató Fesztiváljára

2014. május 16 és 18. között ismét megrendezésre kerül Észak-Magyarország legnagyobb zenei tehetségkutatója, az ÉTER fesztivál. A rendezvény döntőjének idén is Eger városa és a Bolyki pincészet ad otthont, ahol a tehetséges zenészek, előadók versengése mellett számtalan kísérő programon és koncerten vehetnek részt az érdeklődők. Ilyen például a fesztivál ideje alatt látogatható Music Hungary konferencia is, amelynek házigazdája Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője lesz. A Tehetségkutató Fesztivált követően pedig Magyarország legnevesebb...
20101213_entrance_to_armageddon_fest_2010

Entrance to armageddon fest 2010

December 18-án és 19-én a Vadvirág Táncházat megszállják a death és black metal hordák. A két napos fesztiválon két külön fesztivál lesz megrendezve. 18-án a VI. Dies Natalis, amelynek eddig négyszer adott otthont a Budaörsi Városi Klub, és egyszer a Metal School. Idén nagyszabású estét foglal magába, mert az eddigi legnagyobb fellépő számú Dies Natalis lesz megtartva. Jegy csak a helyszínen váltható, ára idén 900 Ft a fesztiválra....
campus 20140725

Elkezdődött a Campus Fesztivál

A Hurkatöltő és a VAN zenekar koncertjével elkezdődött a debreceni Campus Fesztivál.  A Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának köszönhetően megújult környezetben, még magasabb színvonalon, ötcsillagos fesztivál helyszínen várja látogatóit, a tavaly több mint hatvanezer fesztiválozót vonzó rendezvény. Már a nulladik nap izgalmas zenei élményt tartogat, hiszen csupa nagyszínpados banda koncertezik. Ma Odett, az Anna & The Barbies, a 30Y és a Péterfy Bori & Love Band adja az esti műsor gerincét....
wacken 20140804

Wacken fesztivál 2015 – Alig lett vége az idei...

Szombaton véget ért az idén 25. születésnapját ünneplő Wacken fesztivál. Nem véletlen tartják a Wackent a legnagyobb metal fesztiválnak, hiszen az idei fesztiválra mindössze 48 óra leforgása alatt elkelt mind a 75 ezer belépőjegy. Mint ahogy a szervezőktől már megszokhattuk, semmit sem bíznak a véletlenre, így már a fesztivál befejeztével közzé tettek 15 fellépőt a jövő évi bulira, amely július 30-án kezdődik: A 2015-ös Wackenen már biztosan...

Óriáskerék Debrecen fölött – Újdonságok a Campus Fesztiválon

Gőzerővel épül a fesztiválváros a debreceni Nagyerdőn, szerdán nyit a jubileumot ünneplő Campus Fesztivál. Hazánk egyik legfontosabb nyári eseményére idén is rengeteg sztárfellépő érkezik – itt lesz a The Prodigy, a Bingo Players, Alle Farben, Lukas Graham, a hazai fesztivál kedvencek közül pedig a Tankcsapda, a Wellhello, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains és a Quimby is színpadra áll majd.  Népszerű hazai és külföldi előadók, rengeteg színes...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...