Talán keveseknek cseng ismerősen a kiskunhalasi Ozirisz neve, pedig a banda kisebb megszakításokkal már 1987 óta működik. Hozzáteszem, hogy én is csak onnan tudtam az eddig négy lemezzel rendelkező bandáról, hogy ifjonckoromban a koncertszervezők rögös útjára lépve éppen ők voltak az első zenekar, akiket sikerült meghívnom a gyömrői Művelődési ház romos falai közé. A zenekar jött, zenélt és győzött. A Belényi Gábor személyében új basszusgitárossal dolgozó bandának Calm The Silence címmel az áprilisi HammerWorld magazin mellékleteként jelent meg az új nagylemeze. Új albumuk parádés hangzása, és feelingje igazolni látszik, mert nemcsak a nagyobb nyári fesztiválokon, hanem a klubok is rendre hívják a zenekart bulizni. Az idei évet az érdi Borgödörbe kezdték majd Zebegény-Kulacs következett, amit február 22-én hazai pálya,a kiskunhalasi művelődési ház Rockfarsangja követi. Első óránkban beszélgetünk velük múltról, jelenről és a jövőről is.

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!





