Kicsit megkésve „szállítom” KlaszikuShock rovatunk újabb gyöngyszemét. Csúszásomnak oka nemes egyszerűséggel, a bőség zavarával magyarázható. Számtalan lemezről kellene még írnunk, ráadásul szemmel kell tartani az aktualitásokat is. Úgy is, ha néha ez fájó és szomorú. Miközben azon gondolkodtam melyik lemezt emeljem ki, olvastam a szomorú hírt az egykori kiváló TOTO énekes, Fergie Frederiksen haláláról. Adhatná magát, hogy akkor egy TOTO lemezt vegyek elő, mint anno szegény Clive Burr eltávozásának idején a Maidentől a Number albumot, Fergie és volt zenekarával kapcsolatban azonban van egy bökkenő, sosem voltam nagy TOTO rajongó, így írásom sem lenne hiteles. Ezen a gondolatsoron tovább haladva arra jutottam, hogy maradok az „égi énekesek”-nél. Egy olyan fantasztikus hanggal megáldott énekest emelek ki, aki már lassan négy éve nincs köztünk, azonban dalaival örökre beírta magát a Rockzene történelemkönyvébe. Ő Ronnie James Dio, egész pontosítva az ő Dio névre hallgató zenekarának az 1987-ben kiadott Dream Evil lemeze.
Ronnie James Dio, azaz polgári nevén Ronald Padavona. Dio, a New Hampsire állambeli Portsmouth-ban született 1942. július 10-én. Már kiskorában komolyan foglalkozott a zenéléssel, trombitált, zongorázott, majd basszusgitárt is megtanulta kezelni, végül az éneklésre tette le voksát. 1970-ben unokatestvérével alapította meg első zenekarát, melyet először Electric Elves-nek, majd ennek rövidítéseként Elf-nek neveztek el. Már ekkor olyan híres zenészek figyeltek fel fantasztikus hangjára, mint Roger Glover és Ian Piece a Deep Purple-ből. Annyira megtetszett nekik a fiatal énekes, hogy nemcsak turnézni vitték el őket, hanem producerei is voltak az első blues-os hangzású Elf korongnak. Az Elf 1975-ig négy lemezt készített, majd egy óriási fordulat következett be: a Deep Purple-t otthagyni készülő Ritchie Blackmore maga köré gyüjtötte az Elf tagjait, hogy egy szólólemezt készítsen, ami végül Ritchie Blackmore’s Rainbow címmel jelent meg, s ez egyben a Rainbow zenekar megszületését is jelentette. Naná, hogy Blackmore Diot választotta a Rainbow élére. A Rainbow soraiban készített három albuma, a debüt, a Rising és a Long Live Rock’N’Roll a
’70-es évek második felének legfantasztikusabb hard rock mesterművei közé tartozik. Köztudott, hogy Blackmore elég makacs személyiség, nem csoda, hogy folyamatosan cserélődtek mellette a muzsikusok, Dionál is betelt a pohár, így kilépett a bandából. Épp szólólemezén munkálkodott, amikor csörgött a telefon, a vonal túl végén pedig a Black Sabbath menedzserének lánya, Sharon Arden volt, aki megkérdezte, nem volna e kedve az Ozzytól megszabadult Black Sabbath-tal dolgozni. A dolog pikantériája, hogy Sharon később Ozzy felesége lett. Dio tökéletesen pótolta a pótolhatatlannak tűnő Ozzyt, az 1980-as Heaven And Hell és az 1981-es Mob Rules lemezeket nem csak a szakma imádta, hanem a közönség is megőrült a dalokért. Aztán beütött a krach. Épp a Live Evil című koncertlemez stúdióban lévő csiszolása zajlott, amikor az egyik hülye technikus (erre nem tudok szebb szót) poénból Tony Iommi fülébe ültette a bogarat azzal, hogy állítólag Dio és a dobos Vinny Appice lekeverték a gitársávokat, az éneket pedig feltolták. Szar vicc volt, ugyanis Tony elhitte, bepöccent, ezért mindkét muzsikust kirúgta. Így aztán a rockszakma egyik legjobb torkaként számon tartott énekes Vinnyvel közösen 1982-ben megalakította a Dio-t. A basszusgitár kezelésére régi Rainbow-beli cimborája, Jimmy Bain érkezett, míg gitárosnak a Sweet 
Savage-ben felbukkant, akkor mindössze 18 éves északír Vivian Campbell szállt be. 1983. május 25-én jelent meg a banda első nagylemeze a Holy Diver, melynek turnéján már Claude Schnell billentyűs (ex-Rough Cutt) is a csapat tagja volt. A Holy Diver, a The Last In Line és a Sacred Heart lemezek a metálvilág csúcsára röpítették az énekest és bandáját. A lemezeken sikeresen vegyítették a Rainbow dallamosságát a Sabbath súlyosságával, DIO technikás dallamaival. Tehát minden klappolt, épp ezért rázta meg a frontembert, hogy gitárosa, Vivian Campbell 1986 márciusában, pont egy hónappal a Sacred Heart lemez Európa-turnéjának kezdete előtt átnyargalt a Whitesnake-be. Campbell utódja a Rough Cutt-ban, a Giuffriában és a Project Driver-ben is zenélő kaliforniai Craig Goldy lett. Goldy szerintem tökéletesen pótolta a pénzre, fényűzésre hajtó Campbellt, régen is csak a rosszindulatú firkászok sütötték rá , hogy Campbell nyomába sem léphet. Így aztán már az ő játékával jelnet meg 1987. július 21-én a Dio negyedik nagylemeze, a Dream Evil.
Bevallom, ez volt életem első és második műsoros kazettája. Azért mindkettő, mert 14 éves szülinapom alkalmából szüleimmel bementünk az akkoriban a Blahán működő Elektromos Krokodil zeneboltba, ahol választhattam magamnak két kazettát. Gondolhatjátok, hogy egy serdülő kölyök leginkább a kazetták borítóját fürkészte. Így eset a választásom a Helloween Walls Of Jerichoja mellett erre a kiadványra. Naná, hogy mindkettőt rongyosra hallgattam, de a Helloween speedes témái nekem elég fürgék voltak Dio dallamaival szemben. Pedig itt is van ám tempó rendesen. Már
a nyitó Night People energikus riffje azonnal megadja a kezdő lökést, sodrásban tart a nóta a kezdettől a végig. Claude Schnell sokkal nagyobb teret kapott a billentyűknél, mint valaha, noha elsődleges feladata itt is a kellemes szőnyegezésben rejlik. A dal súlyos riffjeit pedig a Sabbath-főnök Iommi is megirigyelné. A címadó nóta kezdő akkordjai bármelyik Rainbow lemezen is szerepelhettek volna. A középtempós dalban fülbemászó refrén kísér végig. Horrorfilmek aláfestő zenéje is lehetne Claude Schnell billentyű futama a Sunset Superman elején. Dio szövegeire mindig is jellemző volt a fantázia. Egy olyan világba kalauzolt el minket, ahol sárkányok, tündérek, na meg persze csúf szörnyek hadakoztak egymással. Érkezik az első és máris lélegzetet visszafogó ballada az All The Fools Sailed Away. Nem véletlen, hogy erre készült a klip is. Most ahogy hallgatom a lemezt, ennél a dalnál visza- vissza és visszaléptetem. Már legalább harmadszor hallgatom, a lúdbőr pedig mindvégig ott van a hátamon a gyönyörtől. Elcsendesülő refrén, visszatérő angyali hangok, Schnell billentyűszóló amiből kibontakozik Goldie síró gitárja amit Ronnie újból megfejel szívbemarkoló énekével. Kétségtelenül a rocktörténet egyik legjobb monumentális balladája. A Naked In The Rain szintén középtempós nóta, 
benne kőkemény kiállások, fogós riffek uralják a terepet. Aki esetleg kicsit elálmosodna a lemez hallgatása közben, felébreszti az Overlove eszeveszett gyors tempója. Méghogy Goldy nem olyan jó gitáros, mint Campbell? Fityfenét! Akkora szólót tol, hogy megemelem a nem létező kalapomat. A lírai hangvételű I Could Have Been A Dreamer leginkább a ’70-es évek Deep Putrple felvételeit idézi. Az ebben hallható refrén pedig megtoldva Schnell billentyűjátékával szerintem az album egyik csúcspontja. A lemez végére sem fogy el a lendület, a Faces In The Window a Mester egyik legjobb alkotása. A záró When A Woman Cries egy lassabb, lírai hangulatú, ugyanakkor súlyosabb döngölős szerzemény, Dio a csillagokat is leénekli.
A szakmabeliek közül többen lehúzták ezt a lemezt, mondván, hogy a Mester kezéből itt esett ki a fonál, amit aztán jó ideig meg sem talált. Úgy tartják, hogy ez már előszele volt a botrányosan sikerült 1990-es Lock Up The Wolves lemeznek. Én azonban nem így látom. Azt a lemezt én is képtelen vagyok végighallgatni (úgy, mint a Mastodon dalokat sem tudom egy percnél tovább hallgatni), a Dream Evil lemez viszont szerintem a Mester legjobb alkotása. Nyilván véleményemet nagyban befolyásolja, hogy ez volt az első kazettáim egyike, így nem kevés hatást gyakorolt abban, hogy megszeressem a rockzenét. Meg is szerettem, ezt a lemezt pedig így 27 év távlatból is melegen ajánlom. A lemezzel a ’87-es Monsters Of Rock fesztiválok egyik fontos szereplői lehettek, a koncertekről készült felvételek pedig meghallgathatóak a tavaly dupla lemezként felturbózott Dream Evil deluxe verzióján.
Pontszám: 9/10
Az együttes tagjai:
Ronnie James Dio – ének
Craig Goldy – gitár
Jimmy Bain – basszusgitár
Claude Schnell – billentyű
Vinny Appice – dob
A lemezen hallható dalok listája:
01. Night People
02. Dream Evil
03. Sunset Superman
04. All The Fools Sailed Away
05. Nacked In The Rain
06. Overlove
07. I Could Have Been A Dreamer
08. Faces In The Window
09. When A Woman Cries
