Tavaly nyáron, a csehországi Brutal Assault fesztiválon már előadta a nagyközönségnek a lengyel Behemoth a Blow Your Trumpets Gabriel című új szerzeményt, mely előfutára a The Satanist címmel február 7-én boltokba kerülő tízedik Behemoth nagylemeznek. A bialystoki Hertz stúdióban végzett koronghoz a frontember Nergal, nem kevés inspirációt szerzett leukémiás megbetegedéséből kifolyólag. A zenekar mellett az album produceri munkáit a Wieslawscy testvérek, illetve Daniel Bergstrand (Soilwork, Meshuggah, In Flames) végezték. A keverésért Matt Hyde (Monster Magnet, Slayer stb.) a felelős, a masztert pedig Ted Jensen (Metallica, AC/DC) készítette el a Sterling Soundban. Az album borítóját (képünkön) egy 36 éves orosz okkultistafestő, Denis Forkas Kostromitin készítette, és ha a híreknek hihetünk, a festményhez még Nergal vérét is felhasználta. A februárban érkező The Satanist első kislemez dala a már említett Blow Your Trumpets Gabrielnóta lett, melyhez december 4-én mutatták be a Grupa 13 által készített klipet. A lemez megjelenését követően február elején közös turnéra indul Európában a Behemoth és a Cradle Of Filth, mégpedig olyan vendégekkel, mint a svéd In Solitude, az Inquisiton és a Svarttjern. A turnénak sajnos nem lesz magyar állomása, de február 21-én a bécsi Gasometerben el lehet csípni a bandákat. Egyébként Nergalék egy négy részből álló videósorozattal vezetik fel a The Satanist címmel február 7-én megjelenő új Behemoth albumot, a korábban bemutatott első rész után megérkezett a folytatás:
Behemoth – Újabb előzetes a február elején megjelenő lemezhez
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




