Még tavaly szárnyra kaptak olyan hírek a svéd Sabatont illetően, hogy korábbi dobosuk, Robban Bäck esetleg visszatér, de olyan információk is szárnyra kaptak, hogy a 2012 óta a koncertjeiken doboló Snowy Shawt állandósítják. November közepén lehullt a lepel, a banda bejelentette, hogy az Evergreyből ismert Hannes Van Dahl lett a Sabaton új dobosa. Dahl nem ismeretlen a bandának, hiszen korábban már turnéztak együtt, de Hannes dolgozott is velünk, mint Snowy dobtechnikusa. Novemberben Németországban a Metal Hammer Paradise fesztiválon már be is mutatták az új ütőst. A zenekar pár hét múlva már neki is lát a következő album felvételeinek, a lemez témája már megvan és roppant izgatottak a zenészek, akik április elején amerikai turnéra indulnak az Iced Earth és a ReVamp társaságában. A lemez Heroes címmel és többféle lemezborítóval lesz majd kapható. Magyar vonatkozása is van a dolognak, ugyanis mindkét verziót a Bornholm gitárosa, Sallai Péter készítette, akárcsak a 2012-es Carolus Rex lemezét, vagy a tavalyi Swedish Empire DVD borítóját. Ami az új Sabaton lemezt illeti, a korong munkálatai már javában folynak a Hypocrisy/Pain főnök Peter Tägtgren stúdiójában, a The Abyssben és a dobfelvételekről már egy videó is kiszivárgott:
Sabaton – Több borítóval készül az új lemez, mindet Sallai Péter készíti
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




