Annak idején már szerepelt a Rockpanoráma című műsorunkban a 2002-ben alakult szimfonikus metalt játszó makói Overdream. Abban az adásban legfőképp a 2006-ban megjelent Navigator című debütáló nagylemezről, illetve annak címadó dalához forgatott festői klipjéről beszélgettünk. Aztán viszonylag csöndbe burkolózott a banda, az újabb információkat pedig 2010 július végén egy rendőrségi ügy szolgáltatta, miszerint teljesen kifosztották a zenekar próbatermét, ám a 20 év alatt összegyűjtött, 2 milliós értéket képviselő felszerelés szinte hiánytalanul előkerült. Az egyik tettes fia ugyanis alkatrészt akart venni az egyik lopott holmihoz a makói hangszerboltban, amelynek tulajdonosa nem más, mint az Overdream gitárosa, Tanács Attila (ex-Ivanhoe) – ő pedig értesítette a rendőrséget. Az ügy tehát jól végződött, Tanács Attila Tanács gitáros vezetésével pedig teljesen újjászerveződött az Overdream. A már említett Navigator lemezen még Tóth Enikő (ex-Riuros) énekelt, a napokban elkészült három dalt tartalmazó Back To The Dreams EP-n azonban már az amerikai származású énekesnő, Lanette “Laneth” Airssen énekel. A Navigator lemezes Distant Call dal akusztikus verziójához már egy szöveges videó is elkészült, a Black Water dalhoz pedig klipet készítenek. A forgatás december 28-án indul, a helyszín pedig a szabadkígyósi Wenckheim kastély lesz.
Overdream – Amerikai énekesnővel tért vissza a makói szimfonikus csapat
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




