Tóth Zoltán (a Republic együttes alapító tagja, korábbi gitárosa) a zenekar egyik fő dalszerzőjeként a 23 év alatt közel nyolcvan dalt írt (és két filmzene albumon hagyta keze nyomát, valamint Halász Juditnak és Andorka Csillának is írt dalokat), ezek nagy részét teljes egészében, szöveggel, meghangszerelve, egyedül feljátszva, és így számos slágerrel és maradandó alkotással gazdagította a Republic életművet. De nem csak dalszerzőként ismerhettük meg Őt, hanem a “Bartók+Európa 2010” rendezvényre készülve Zoli hangszerelte át a Republic slágereket nagyzenekari megszólalásra, hangjegyről hangjegyre megírva a szólamokat, hogy azok majd együtt adják ki minden pillanatban a megfelelő összharmóniát az elektromos hangszerekkel.

Bódi László Cipő márciusi tragédiája után Zoli nem csatlakozott a zenekar folytatásának tervéhez, mivel azt nem érezte méltónak a Republic örökségéhez, így az új énekessel felálló formációt inkább hátrahagyva, a szólópályafutás mellett döntött. Ennek eredménye a GrundRecords gondozásában 2013. október 18-án megjelent 12 saját dalt tartalmazó Húsvéti hó című album, melyen már az időközben megalakult Köztársaság Park zenekar munkája is hallható (és a címadó dalból készült klipben látható). Az album megvásárolható a kiadónál, és az összes nagyobb (Alexandra, Libri, Bookline, Media Markt) és kisebb lemezboltokban.

A zenekar már túl van néhány sikeres fellépésen, nemrég a Magyar Rádió 8-as stúdiójában adtak akusztikus koncertet, és 2014 év elejétől az ország több pontján találkozhatunk majd velük, de Zolit külön is sok helyre hívják. A legközelebbi ilyen fellépése egy különleges szerzői est lesz, örömzenélés a múlt és a jelen dalaiból válogatva, a budapesti Gozsdu Manó klubban (VII. Király u.13) december 17-én este, ahova minden Republic kedvelőt és új érdeklődőt szeretettel vár.

A koncert Facebook oldala