Rising From Ashes címmel az AFM Records gondozásában december 13-án jelenik meg a német melodikus metal színtér egyik jól ismert csapata, az Alex Beyrodt gitáros (Primal Fear, Voodoo Circle) vezette Silent Force ötödik nagylemeze. Hat év kihagyás után ez lesz a banda első kiadványa a 2007-es Walk The Earth óta, ráadásul már nem D.C. Cooper, hanem Michael Bormann áll a mikrofon mögött. A német énekest többek között a Powerworldben, a Jaded Heartban és a Bloodboundban lehetett korábban hallani. A banda jelenlegi felállásának további tagjai Mat Sinner basszer, Alessandro Del Vecchio billentyűs (ex-Eden’s Curse) és André Hilgers dobos (Rage, Sinner). Bormann és Beyrodt már korábban is dolgozott együtt, ugyanis a Silent Force elődjének a The Sygnet nevű csapat tekinthető, ahol Bormann énekelt, Alex Beyrodt gitározott, a dobos pedig szintén egy Silent Force zenész volt, André Hilgers, aki ma a Rage-ben és a Sinnerben is püföli a bőröket. A The Sygnet egyetlen albumot adott ki, az 1998-as Children Of The Future-t. Az új Silent Force lemez hangmérnöke Achim Köhler, az Edguy, a Masterplan, a Sinner és a Primal Fear korábbi munkatársa volt. A közelgő album első kislemeze a Circle Of Trust, melyhez klip is készült:
Silent Force – Klippremier – Circle Of Trust
0

Friss hírek
Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...
Hamvaiból újjászületve: A Nevermore jött, győzött és meggyőzött.
Ugyan sosem voltam egy nagy válogatáslemez-rajongó, mégis birtokomban vannak olyan korongok, melyeket a mai napig örömmel pörgetek. Ilyen például az egykori HammerWorld Magazin által...
Hamarosan újra Budapesten Anette Olzon
Több mint egy évtizednyi várakozásnak vége az európai szimfonikus metal rajongók számára. A Nightwish egykori énekesnője, Anette Olzon bejelentette visszatérését az európai színpadokra, ami...
A zenei periódusos rendszer minden hangja le lett játszva *Yngwie Malmsteen koncerten jártunk
Fender Strato, Marshall-hegyek, virtuozitás, Ferrari, Rolex. Mi a közös? Yngwie Malmsteen. Szólókarrierjének 40. évfordulója alkalmából, a svéd gitármágus újfent tiszteletét tette kishazánkban. A hangversenynek helyszínt adó...
Ganxsta Zolee 60 éves – így még biztosan nem ünnepelt születésnapot
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...



