Idén ünnepli 25. születésnapját a nagykátai/jászberényi Krízis. Ennek megünneplésére pedig egy különleges, karrier-összefoglaló albummal rukkol elő a zenekar. A jubileumi korongra 3-4 új dal is felkerül majd, de természetesen a lemez vázát az elmúlt időszak dalai teszik majd ki. Bőven lesz miből válogatniuk, hiszen az 1987-ben még Preacher néven indult banda a már Krízis néven adott első koncertjétől számítva (1989. január 14., nagykátai Műv.Ház), több demó, illetve négy nagylemez büszke tulajdonosa. Az eredeti tervek szerint a Krízis Kísértetváros című jubileumi kiadványa a már az újságárusoknál kapható HammerWorld magazin december-januári összevont szám második extra-CD (az újság melléklete a Virrasztók új lemeze) mellékleteként jelent volna meg, azonban maszterelési problémák miatt csak a februári szám extra CD-mellékleteként lehet majd hozzájutni. A zenekarral kapcsolatos még, hogy a Krízis december 14-én a jászberényi Ifjúsági Házban lép fel a Magor, a Blood Radio, a Dynamo, a Passion Play és a Minden Jót Bébi társaságában. December 30-án pedig a Barba Negrában is el lehet majd csípni őket a Pokolgép évzáró koncertjén, ahol a Words Of Blood és a Crossholder is játszik.
Krízis – Csúszik a jubileumi lemez megjelenése
0

Friss hírek
Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...
Hamvaiból újjászületve: A Nevermore jött, győzött és meggyőzött.
Ugyan sosem voltam egy nagy válogatáslemez-rajongó, mégis birtokomban vannak olyan korongok, melyeket a mai napig örömmel pörgetek. Ilyen például az egykori HammerWorld Magazin által...
Hamarosan újra Budapesten Anette Olzon
Több mint egy évtizednyi várakozásnak vége az európai szimfonikus metal rajongók számára. A Nightwish egykori énekesnője, Anette Olzon bejelentette visszatérését az európai színpadokra, ami...
A zenei periódusos rendszer minden hangja le lett játszva *Yngwie Malmsteen koncerten jártunk
Fender Strato, Marshall-hegyek, virtuozitás, Ferrari, Rolex. Mi a közös? Yngwie Malmsteen. Szólókarrierjének 40. évfordulója alkalmából, a svéd gitármágus újfent tiszteletét tette kishazánkban. A hangversenynek helyszínt adó...
Ganxsta Zolee 60 éves – így még biztosan nem ünnepelt születésnapot
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...



