2013. november 15-én jelent meg a budapesti stoner/drive rock zenekar, a Burning Full Throttle első nagylemeze No Man’s Land címmel. Az anyag nyolc, igazi fuzzba áztatott, sztrádacsík zabáló számot tartalmaz, amit Koncz Mátyás rögzített a Perfect Noise Recording Studio-ban. Az album teljes egészében meghallgatható a zenekar Soundcloud oldalán, de elérhető lesz letölthető és fizikális formátumban is.

Ez a Kőbányai pincében alakult, koszos, garázs rock zenekar, 2005 óta létezik kisebb nagyobb megszakításokkal. Több koncerttel a hátuk mögött, alkalmuk nyílt arra, hogy Németországig juttassák az égő gumi szagát, de ez sem segített azon a tényen, hogy az állandó tagcserék miatt ne vágják le a garázs ajtót egy időre.  A banda 2010 óta azonban folyamatosan működik, aminek eredménye a 2013 novemberében megjelenő első nagylemez, ami a No Man’s Land címet viseli. A lemezen szereplő Badarász Béla igaz azóta távozott a zenekarból, de a lendület megmaradt, helyére Mundi Csaba került az azóta feloszlott Dűne zenekarból.

Tagok:  Vincze András: basszus-gitár,ének , Mundi Csaba: gitár, Molnár Ferenc: gitár,  Killer Miller: Dob

A Burning Full Throttle legközelebb december 13-án lehet találkozni az R33 színpadán, ahol a Mandibular és az Apey & The Pea  vendégeként lépnek fel.

A banda Facebook oldala