Két hete a Paradise Lost, „Draconian Times” albumát választottam, a KlasszikuShock rovatba. Múlthéten Gyuri a Judas Priest „British Steel”-jét vette górcső alá. Két olyan album, ami az adott stílusban mérföldkő volt a zenetörténelemben, és amik máig emberek millióinak kedvencei. Két ilyen híres, sikeres és ismert album után, úgy döntöttem nem ezt az irányvonalat folytatom, hanem előveszek valami olyat, ami a maga nemében nagyszerű, de mégsem lett soha olyan híres, mint többek közt az előbb említett albumok. Egyszer már játunk Kanadában az elmúlt hetekben, mikor is a Voivod egyik albumát a „Phobos”-t taglaltuk nektek, és most megint ide térünk vissza. Ugyan tőlem stílusidegen a glam-rock és a hasonszőrű haj-metál zenék, (persze vannak dalok, amiket én is szeretek) de egyetlen album azért kivétel és most ezt ismerhetitek meg kicsit e heti rovatunkban. Az együttes nem más, mint a Winter Rose, az album pedig az egyetlen amit valaha elkészítettek, a sajátnevüket viselő Winter Rose 1989-ből. Tegye fel a kezét, aki hallott már róla? Nem sokan igaz? Akkor itt az idő, hogy megismerjétek ezt a remekművet.

 

Kezdjük egy kis banda történettel. A csapat hangszeres magja (Richard Chycki gitáros basszusgitáros, és Randy Cooke dobos), már a 80-as évek legelején is együtt zenélt Richardék lakásának garázsában. Két gyerekkori jó barát, akik szerették a zenét és még tehetséggel is meg voltak áldva. A 80-as évek közepén a rock és metál világában, Kanadában minden a Rushról, szólt így az sem meglepő, hogy ez a két srác, is a progresszív vizeken kezdett mozgolódni, és egy-két nagyon korai demójuk is azt a fajta zeniséget tükrözi. Ekkor jött a hirtelen váltás, aminek fő oka az lehetett, hogy az Egyesült Államokban beindult a glam mánia. Sorra jelentek meg az olyan előadók, mint a Guns n’ Roses, a Mötley Crüe, vagy a Def Leppard. Ez az irányzat, nem hagyta érintetlenül a kanadai csapatot sem, akik megtalálva első énekesüket ilyen vonalon kezdték felvenni első demójukat. Az énekes nem volt más, mint az a Sebastian Bach, aki később a Skid Row-val lett világhírű énekes.    Egy rövid ideig mind a két zenekarban betöltötte az énekesi szerepet, aztán mikor a Skid Row pályája emelkedni kezdett és a Winter Rose még mindig csak a demózásnál tartott, Sebastian otthagyta őket. Ismét „hang” nélkül maradt a két jó barát, akik ekkortájt vették fel a zenekarnak a Winter Rose nevet. Szerencsére hamar jött az után pótlás, és a banda megtalálta a számukra tökéletes frontembert. Ismét egy olyan ember állt a csapat élére, aki később világhírnévre tett szert, nem más mint James LaBrie.

1987-et írunk ekkor, és a zenekar komolyan elkezd dolgozni első albumán. Az irányvonal adott, a lelkesedés és a profizmus is megvan. Két év telik el és kész a mű, ami stílusosan a Winter Rose nevet kapta. Érdekesség, hogy hiába fejezték be 1989-ben az albumot, és jelentették meg saját költségen Kanadában, kispéldányszámban, csak tíz évvel később az InideOut Music jóvoltából látott napvilágot a lemez a teljes világon. Talán pont ez az utólagos megjelenés okozta azt, hogy a csapat végül nem lett ismert a lemezzel, és kényszerültek arra, hogy idő előtt abba hagyják a közös zenélést, no meg az, hogy James LaBrie időközben egy meghallgatáson elnyerte a Dream Theater énekesi helyét, és számára is egyenes út vezetett a világhírnévhez, amibe már nem fért bele a kis kanadai csapat.
Pedig azt egyáltalán nem lehetett mondani, hogy a lemez ne lenne profi munka, és ne ütné meg az amerikaiak által felállított mércét, sőt…. Lendület, energia, tűz, tupírozott haj , festett köröm szóval minden ami egy ilyen albumhoz kell. ennyi után még azt mondaná az ember, hogy jó-jó de ettől ez mért lenne különlegesebb mint az amerikai slágercsapatok?  A válasz a zenei agya Chycki, aki olyan profizmussal írt dalokat, amit bármelyik zenész megirigyelni, és amitől egy szabványos glam album is több lehet mint társai. A „háromakkordos” témák helyett komplexebb zenei szerkesztés, érzelem gazdag és nagyon technikás szólok. A másik különbség, az LaBrie. Lehet őt nem szeretni, lehet nem bírni az orgánumát, de azt elvitatni, hogy a hangja különleges és utánozhatatlan azt nem. Meggyőződésem, hogy ezen az albumon énekel a legjobban, még az első két DT lemezen sem tudja ezt a szintet hozni, igaz csak egy hajszállal marad el. Az albumom végig valami különleges tűz vezet végig, amitől az ember folyamatosan táncolna, és üvöltené a szöveget. Nincs benne üres járat, nincs benne felesleges dal. Ha azt vesszük, hogy ez a csapat első albuma volt, ami természetesen magával hordozta az ilyenkor szokásos hibákat, mégis ennyire energikus, és teljes darabot kaptunk, akkor itt sajnálhatjuk igazán, hogy nem lett több lemeze a csapatnak, és 1990-ben szépen csendben el is tűntek a zenei színtérről. Ma már alig ismerik emberek őket, ha valakinek azt mondom Winter Rose, értetlenkedve bemennek egy botanikus kertbe és az őszirózsa mellett elkezdi keresni, hátha. Talán csak pár fanatikus DT vagy Skid Row fan van, akik az énekesek előzményeiben kutakodva rátalálhattak, erre a remekműre.
ARVE Error: The [[arve]] shortcode needs one of this attributes av1mp4, mp4, m4v, webm, ogv, url
Aki szeretik a jóféle glam zenét azoknak azért ajánlom, akik meg nem voltak glam rajongók, mint én, azoknak meg azért, hátha nekik is megtetszik úgy mint nekem.
Kanada sok remek zenekart adott a világnak, ilyen a Winter Rose is, akik egy furcsa csapdába estek, hisz hiába volt két nagyon jó hangszeresük, az énekesekkel kicsit megjárták. Ugyan LaBrie-val sikerült egy albumot rögzíteni végre, de utána ő is távozott, úgy mint Bach. Mi lett volna ha, marad, mi lett volna, ha olyan énekes kerül eleve oda, akik végleg elkötelezi, magát? Ezt már sosem tudjuk meg, maradt ez az egy album, valahol a lemezek között leghátul porosan, pedig a helye az első sorokban lenne.
Ezt az albumot megint két féle képen tudom csak értékelni. Ha csak a stíluson belüli albumokat veszem figyelembe, akkor abszolút 10es a darab. Összességében is egy erős nyolcas azért.
8/10


Winter Rose (1989)
Asylum City (3:32)
I’ll Never Fall in Love Again (3:48)
Rough Boys (4:26)
Dianna (3:23)
One Last Time (4:09)
Never Let Me Go (3:58)
My Time (4:17)
Nothing but the Best (4:48)
Saved by Love (4:41)
Thrill of the Night (4:08)
ARVE Error: The [[arve]] shortcode needs one of this attributes av1mp4, mp4, m4v, webm, ogv, url