A nyíregyházi Own Project juttatta el szerkesztőségünkbe azt a hírlevelet, melyből kiderül, hogy Majdnem híres címmel egy 6 dalt tartalmazó EP-t jelentettek meg:

“A bandánk 2010-ben alakult Nagykállóban, egy akkor még teljesen más formációban. Azóta lezajlott pár tagcsere, és úgy érezzük, hogy tavaly nyárra kialakult a végleges felállásunk – ekkor már Nyíregyházán. Tavaly nyár óta az ország számos pontján megfordultunk és több ismert zenekarral is játszottunk. 2012 szeptemberében megjelent az első lemezünk Báb vagy címmel, 10 számmal (ide kattints, ha le akarod tölteni), 2013 elején pedig felvettünk három feldolgozást, a 30Y-tól a Bogozd ki-t (ehhez egy werk-klip is készült), Kelly Clarksontól a Strongert, valamint ByeAlextől a Kedvesemet. Ez utóbbival nagyobb sikereket értünk el, eddig kb. 20 ezren kattintottak rá a neten, és a nyíregyházi Sunshine rádióban is készült ennek kapcsán egy interjú, ahol le is adták a feldolgozást. Idén nyáron újra munkába lendültünk, így elkészült a második anyagunk, a Majdnem híres című EP, 6 dallal. Ezúttal kézzel fogható verzió is készült az anyagból, amelynek nagy részét már elkapkodták! Az Online Ifjúság című számunk dalpremierjére ismét a Sunshine-ban került sor. Az Own Project egy kisebb őszi turnén szeretné bemutatni az új lemezt a nagyérdeműnek, a turné jelenleg is szervezés alatt áll, a dátumok hamarosan megtalálhatóak lesznek a facebook felületünkön!”