A Tűz jegyében címmel április 8-án jelenik meg az Ossian tizenkilencedik nagylemeze. Ezen a korongon fog bemutatkozni a banda új dobosa, Kálózi Gergő, aki korábban az Invader zenekar tagja volt. Az album felvételei Varga Zoli irányításával a törökbálinti SuperSize Recordingban zajlottak. Az új Ossian lemez nyitónótája az Ezredszer című dal lesz, amelynek premiere egy szöveges videóval fűszerezve tavaly december 22-én debütált a világhálón. Pár napja a zenekar nyilvánosságra hozott egy új dalt a korongról, mégpedig a lírai Ha Te ott leszel velem című Paksi Endre és Rubcsics Ricsi szerzeményt. Az Ossian rajongók tehát minden bizonnyal már megjelölték naptárukban április 8-át, A Tűz jegyében címet viselő új nagylemez megjelenésének napját. Mint az már nyilvánossá vált, a korong mellé külön ajándék készült a lemezt előrendelők számára, amennyiben rendelése április 3-ig beérkezik! De hogy még teljesebb legyen az öröm: a megjelenés napján 17:00-tól dedikálásra és közönségtalálkozóra kerül sor a Budapest belvárosának szívében található Cinema Rock Cafeban, ahol akár személyesen is átveheted az új lemezt! Aki pedig még több relikviára vágyna, annak gyűjteménye egyedi pólóval gazdagodhat, ugyanis csak az albummal előrendelhető póló is készül, mely később kereskedelmi fogalomban nem lesz elérhető!
Április 8. (hétfő) – Ossian:A Tűz jegyében lemezmegjelenés és dedikálás
Kezdés: 17.00
Rendeld elő az új lemezt, ajándékokkal, közvetlenül a zenekartól!
Ha megrendelésed 2013 április 3-ig megérkezik, akkor már a megjelenés napján kezedben foghatod az új albumot és mellé további ajándékokat is kapsz!
A lemezek mellé dedikált Ossian poszter és csak az előrendelőknek készült matrica jár ajándékba, valamint a HammerWorld magazin ajándékát egy régebbi lapszámot Ossian interjúval!
Kedvező áron (1999 Ft/ db) egyedi, csak az albummal együtt előrendelhető pólót (női és férfi szabásút is) tudsz rendelni tőlünk! Ezek a pólók kizárólag előrendelőknek készülnek, nem kerülnek később kereskedelmi forgalomba, csak az albummal együtt tudod megrendelni, nagyon barátságos áron!
A gyönyörű digipack csomagolású CD ára előrendelve csak: 1999.- Forint + szállítási költség! A szállítási díja csak: 999.-Forint / csomagonként (több CD, vagy póló rendelése esetén is!!!) Magyarország területén! Egy csomagban több CD-t és pólót is rendelhetsz!
A csomagokat a futárnak utánvéttel tudod fizetni, az átvételkor!
Budapesten van lehetőség a személyes átvételre április 8-án 17.00-kor, a dedikáláson (Cinema Rock Café 1052 Budapest, Haris köz 3) vagy április 9-től a Hammer Zenebarlangban is! Ha már megrendelted a CD-t, akkor jelezd ha személyesen szeretnéd átvenni!
A zenekar legendás 1989-es Félre az útból!!! lemezéről ITT olvashattok!





