12 aktív év után feloszlott a My Chemical Romance. Tegnap (március 22.) a honlapján jelentette be váratlan feloszlását a 2000-es évek egyik amerikai sikercsapata, a My Chemical Romance. A Gerald Way vezette brigád 2001-ben alakult, pályafutásuk során 4 lemezt készítettek és ezekből milliós példányszámokat adtak el. Legutóbbi albumukat, a Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys-t 2010 őszén jelentették meg, ebből is több, mint egymillió példány talált gazdára. Búcsúüzenetükben mindenkinek megköszöntek mindent, mint mondják sok barátra leltek, olyan helyekre jutottak el és olyan sikereket értek el amikről csak álmodtak, és olyanokkal zenélhettek együtt akikre gyerekként felnéztek. Minden dolognak eljön azonban a vége, a zenekar ezennel befejezi. A zenekar utolsó fellépése tavaly május 19-én volt, a New Jersey-beli Bamboozle fesztiválon, nálunk pedig 2011-ben játszottak a soproni Volt fesztiválon. Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de a hirtelen döntés miatt bennem rengeteg kérdőjel maradt. Nyilván pár nap múlva több kulisszatitok is napvilágra kerül majd…
My Chemical Romance – Feloszlottak!
0

Friss hírek
Ganxsta Zolee 60 éves – így még biztosan nem ünnepelt születésnapot
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...
Antik Krisztus Szupersztár -Marilyn Manson koncerten jártunk
A legjobb indulattal sem mondhatnám, hogy a kamaszkorom volt életem legszebb időszaka. Rohadtul értelmetlennek láttam azért küzdeni, hogy a szép jövő reményében beintegrálódjak egy...
Egy hét múlva itt a Nevermore
Július végén egy igazi kult-zenekar érkezik a Barba Negrába: a nemrég bejelentett új felállással, technikás és súlyos riffekkel megpakolva robban be a színpadra a...
Brutális dupla koncert a Barba Negrában!
Még hogy nincs egy komoly nyári metal fesztivál idén itthon? Na, fogjátok meg a sörünke!!
A Summer Hell nem 1 fesztivál - csak 2 nap tömény(telen)...
10 nap múlva ismét Malmsteen mester érkezik Budapestre
Telt házas, 2025-ös koncertje után idén ismét a budapesti MOM Kult színpadán lép fel a svéd gitárzseni, Yngwie Malmsteen. A 40 éves turnéjáról nemrég...




