Outlaw Gentlemen & Shady Ladies címmel április 9-én jelenik meg a dán Volbeat ötödik nagylemeze. Ezen a korongon mutatkozik be az ex-Anthrax gitáros, Rob Caggiano. Az Anthraxből a produkciós munkáira több figyelmet szentelni vágyó és a kreatív tevékenységének háttérbe szorulása miatt távozott Rob nem csak zenél az új Volbeat lemezen, hanem Jacob Hansennel karöltve társproducere is az új albumnak. Külön érdekesség, hogy a Room 24 című dalban egy szintén dán csapat, a legendás Mercyful Fate énekese, King Diamond is felbukkan vendégként. Az új nóták fele az 1800-as évek fegyveres banditáinak történeteivel foglalkozik, így a nem kevés klasszikus spagetti western hatást magában rejtő lemezen Anders Pedersen is vendégeskedik slide gitáron, Rod Sinclair bendzsón, a dán rockabilly csapatból, a Taggy Tones-ból pedig Jakob Øelund bőgőn. Egy feldolgozás is felkerül a korongra, az amerikai indie-rocker Young The Giant 2010-es nagy slágerét, a My Bodyt gyúrta át a Volbeat. A lemez első klipje a Cape Of Our Hero című dalra készült, ami talán nem annyira ismeretlen már, hiszen egy ideje már koncerteken is gyakran előveszik a srácok néhány másik új dallal egyetemben.

A banda 2010-es Beyond Hell/Above Heaven című lemezéről ITT olvashattok!