Scott Weiland énekessel nem lehet könnyű együtt dolgozni. Erről már a hetekkel ezelőtt hazánkban is fellépő Slash is említést tett. A népszerű gitáros említette, ha valaha újra összeáll a Velvet Revolver az csak is a balhés, drog-függő Scott Weiland nélkül lehetséges. Úgy látszik, Scott-ból már a saját bandájának is elege van, mert hivatalos közleményben a Stone Temple Pilots is kitette őt a zenekarból. Az énekest ez a döntés totálisan meglepte, mivel ő úgy gondolta, ha már a legendás Core című Stone Temple Pilots lemez kerek évfordulója van, ezért az 1994-es Purple című lemezanyagával együtt koncertezik majd a STP. A frontember Scott híres kábítószerproblémáiról és megbízhatatlanságáról. A Stone Temple Pilots 1997-ben egy ideig szünetelt is ezek miatt, ekkor a maradék három tag (Dean DeLeo gitáros, Robert DeLeo basszusgitáros és Eric Kretz dobos) egy másik énekessel, ámde más néven, Talk Show-ként működött egy ideig. A zenekar 2003-as feloszlása után Scott Weiland a Velvet Revolver énekese volt, de innen kirúgták 2008-ban; igaz, 2012 elején egy alkalomra újra csatlakozott hozzájuk. A kiebrudalt énekes a sajtóból értesült, hogy társai kitették, ezért bírósággal fenyegetőzik. Addig pedig a The Wildabouts névre hallgató szólóprojektjével haknizik tovább. Weiland szólócsapatában Doug Grean gitáros, Tommy Black basszer, Dan Thompson dobos és Jeremy Brown gitáros játszik. A The Wildabouts hamarosan egy önálló stúdiólemezt is kiad saját dalokkal: utóbbit Scott határozottan rock’n’rollosnak ígéri.
Stone Temple Pilots – Kirúgták hírhedt énekesüket!
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




