The Devil Put Dinosaurs Here címmel májusban jelenik meg a Seattle-i Alice In Chains új nagylemezét, amely sorrendben az ötödik albumuk lesz. Ez már a második stúdióalbum lesz  William DuVall énekessel, aki a 2002-ben elhunyt énekes, Layne Staley helyére érkezett. A banda még tavaly év elején kezdte meg a munkát a lemezen, de Jerry Cantrell gitáros vállproblémái miatt többször félbe kellett szakítaniuk a próbákat és a dalszerzést. A zenekar ezúttal is Nick Raskulinecz (Foo Fighters, Deftones stb.) producerrel dolgozott a lemezen, amelynek a tagok szerint ugyanolyan önálló arculata lesz, mint bármelyik korábbi munkájuknak. Az album első kislemezdala, a január 8-án debütált Hollow világszerte nagyon kedvező fogadtatásra talált, az Egyesült Államokban gyakorlatilag minden rockzenei rádiós játszási lista első helyére került. Az Alice In Chains amerikai turnéja április 25-én indul és május 25-én ér véget, de európai dátumokról egyelőre nincs hír, egyelőre annyi biztos, hogy június 15-én fellépnek a brit Download fesztiválon.