A 2003-ban alakult finn Wintersun számára roppant sikeres év volt a tavalyi. Jari Mäenpää még az Ensiferum gitárosaként, frontembereként indította el az eredetileg csak projektnek szánt Wintersunt, amelynek 2004-es debütáló albuma nagy sikert aratott. Az Ensiferum zenészei ezt nem is nézték jó szemmel, így seggbebillentve kirúgták Jarit. A muzsikus nem is tehetett mást, 2006 májusában nekilátott elkészíteni a Wintersun második nagylemezét. Borzalmas klisé, de igaz, hogy jó munkához idő kell. A lemez ugyanis 8 év alatt készült el. Time I címmel végül 2012. október 19-én jelent meg második album. Mind a lemez, mind az azt követő két turné óriási sikert ért el. A korongot hazájukban jelölték az „Év metal albuma” kategóriába, így márciusban ott lesznek az Emma Gaala-n (a finn Grammy). Emellett hamarosan elkezdik a Time II keverését, melynek megjelenését 2014 elejére tervezik. A hírek szerint az album ott folytatódik, majd ahol az előző rész abbamaradt. Hasonlóan epikus lesz, de lesz rajta pár igazán gyors nóta és a gitártépéstől sem zárkóztak el a zenészek. Idén nyáron pedig felbukkannak néhány fesztiválon is.
Wintersun – Készül a Time II
0

Friss hírek
Ilyen volt a Metallica első napja
Budapest pár napra metalba öltözött.Minden szezonban jut Budapestnek egy-egy olyan esemény, ami mörcsökbe öltözteti a lakosságot. Ellepik az utcákat a hosszú évek porát kitartóan álló...
Az Of Mice & Men lemondta turnéját, de a Vended így is fellép
Az Of Mice & Men lemondta közelgő európai turnéját, így a Dürer Kertbe meghirdetett július 29-i koncertjét is. A zenekar vendége, a Vended azonban...
Magyar underground, hazai hip-hop és a legendás P. Mobil Ilyeneket hoz a június a...
STENK stábja. A szinte „kötelező” VB vetítések mellett a jól bevált Tribute Thursday most a Led Zeppelin és a Mötley Crüe magyarhangjait hozza el,...
10 nap múlva Budapesten a 60 éves Scorpions!
A legendás német rock banda, a Scorpions idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját egy hatalmas koncerttel szülővárosukban, Hannoverben, jövőre pedig ismét turnéra indulnak, hogy megünnepeljék...
Alig két hét és előszőr játszik Budapesten az A Perfect Circle!
Az A Perfect Circle zenéje egyszerre drámai és felemelő. A Billy Howerdel és Maynard James Keenan által alapított zenekar 25 éves fennállása alatt négy...




