At Night I Fly néven egy progresszív szupergroup alakult. Ezt joggal jelenthetjük, ugyanis a banda énekese nem más, mint Bátky „BZ” Zoltán, aki olyan bandágban is megfordult már, mint a nemzetközileg is nevet szerzett Stonehenge, valamint a világszerte elismert After Crying. Emelett alapító tagja volt a Fonogram-díjas Wendigo zenekarnak, dolgozott a legendás Beau Hill producerrel a H.A.R.D. Traveler lemezének dalain, és nem utolsósorban a Queen Emlékzenekar frontembere. A gitáros, Horváth András Ádám a már említett After Crying mellett a Dreyelands gitáros/dalszerzője. A basszusgitárt Hegyaljai-Boros Zoltán pengeti, aki a rádiónkban már vendégként is megfordult Reason tagja, de zenei sokrétűségét bizonyítja, hogy komolyzenészként brácsán játszik. A dobok mögött pedig Nagygyörgy Gábor ül, aki az igényes, instrumentális zenét játszó K3 zenekarból ismert. Ez a jeles formáció egyesítette tehát tudását az At Night I Fly zenekarban. Debütáló EP-jük September Kills címmel készült el, mégpedig Horváth András Ádám és Hidasi Barnabás alkotta producer-páros irányításával. A kislemez a neten teljes egészében meghallgatható, de meg is vásárolható a magyar és nemzetközi digitális terjesztői hálózatokon belül. A banda amolyan werkfilmet is készített magáról, amiben sok kulisszatitokra is fény derül. Íme:
At Night I Fly – Progresszív gyönyör!
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




