A következő írásom nem szakmai kritika, inkább egy rajongói vélemény. Úgy kívánok a lemezről beszélni, mint a Tankcsapdát kedvelő közönség egyik tagja, de nem fogok isteníteni mindent, amit a zenekar csinál. A szöveg helyenként obszcén kifejezésket tartalmaz, aki erre érzékeny, helyettesítse be magában más szavakkal!
2012. november 8-án megjelent a Tankcsapda legújabb lemeze, a Rockmafia Debrecen. Este Vecsésen az M0-ás egyik benzinkútjánál felépített sátorban tartott a zenekar sajtótájékoztatót, amelyet figyelemmel követhettek a rajongók is a Youtube-on. Elég naív fejjel indultam neki az estének: A zenekar sajtókoordinátora javasolta, hogy a direkt e célból szervezett buszok – négy buszt képzeljetek el, motoros és rendőri felvezetéssel – egyikével érkezzem meg a helyszínre. Én azonban kötöttem az ebet a karóhoz, hogy kerékpárral megyek, ugyanis a tizennyolcadik kerület elég közel van Vecséshez, a Google Maps-en találtam is megfelelőnek tűnő odavezető utat, nem akartam emiatt bemenni Budapest belvárosába, késő este pedig onnan még a visszaúttal is sok időt tölteni. Persze, a gyakorlat mindig eltér az elmélettől: Nem számoltam attal, hogy lemerült az első lámpám, ami azért ciki, mert a településen kívüli országutak nem mindenhol vannak közvilágítással megáldva, ráadásul az út, amit kinéztem magamnak földúttá, később pedig egyszerű szántófölddé vált. Ezen caplattam végig teljes sötétségben, egyetlen támpontom a messziben világító benzinkút reklámtáblája volt. Aztán még két kerítést is meg kellett másznom a kerékpárral együtt…
Körülményes érkezésem után regisztráció következett, majd pedig várakozás, mert azért bőven a buszok előtt érkeztem meg. Ez alatt alkalmam nyilt körbenézni a helyszínen, az ott lévő emberekkel megismerkedni. Azt már tapasztaltam, hogy a Tankcsapda megadja a módját a rendezvényeinek, azonban meglepetésként fogadott, hogy ingyen sörrel, üdítőkkel, kávéval, hotdoggal, szendvicsekkel készültek a megjelenők fogadására a pogácsák és sütemények mellett. Száz rajongót, jó néhány újságírót és VIP vendéget fogadtak és bőven jutott mindenkinek mindenből! Na, de nem zabálni mentem az estére, csak megemlítettem.
Még szokásos sajtótájékoztatóra készültem, bár sejtettem, hogy koncertet fog adni a zenekar – mi másért hívtak volna meg rajongókat is az estére? Nos, talán nem is baj, hogy a hosszas sajtótájékoztató elmaradt, vagy eleve nem is volt tervben. Persze, lehetett kérdezni a zenekartól, ha valaki akart. A megnyitó és felkonf után megtekinthettük az új videóklipet, amit Hajdú Szabolcs rendezett. Nem volt sosem erősségem a verselemzés és mozgóképi médiaelemzésen sem teljesítettem a legjobban. Zavarban is voltam, amikor értelmeznem kellett volna tudni a látottakat. Még most sem egészen értem, hogy mi a történet az új klipben, miért olyan fontos hüvelykujjakat látni, meg miért is fut ki a főszereplő a világból… Sok kérdés merült fel bennem, és még mindig nem állt bennem össze egy kerek dologgá a klip, ezért nem tudok nektek elemzést adni róla. Nézzétek meg, az lesz a legegyszerűbb.
Ez után következett maga a koncert, amin természetesen játszottak az új dalokból, de megemlékeztek a Legjobb méreg albumról is, ami idén ünnepli megjelenésének huszadik évfordulóját. Számomra most debütált az új felállás, nem volt lehetőségem idén még egy koncertre sem elmenni, viszont nagyon tetszett, amit csináltak. Sidiben az tetszik, hogy akkor is basztatja a gitárt, amikor nem kéne. A koncert után lehetett kérdezni a zenekartól, illetve néhány ajándékot kaptak, pálinkát, Rockmafia utca 23 feliratú utcanévtáblát, ilyesmi; végül fényképezkedni lehetett a zenekarral és dedikáltatni.
Következzen akkor maga a lemez; milyen is lett?
Arra maradt még időm az este, hogy a dalszövegeket elolvassam. Nem nagy újdonság, hogy a Csapda az éppen aktuális korszakra reagál, viszont nekem úgy tűnt, hogy most kicsit jobban fókuszba kerültek olyan témák, mint munkanélküliség, rasszizmus, a demokrácia halála, elégedetlenség, pénzhiány, miegymás. Valószínűleg most nagyobb bajok vannak az országban, vagy csak jobban foglalkoztatnak bennünket ezek a dolgok. A másik téma természetesen a szerelemhez, meg a lányokhoz fűződik, pontosabban egy régi barátnőt képtelen elfelejteni a lírai én és ezt dalokba foglalja. Na, említettem már fentebb, hogy a verselemzéssel fasírtban vagyok, válaszolok inkább arra a kérdésre, amit valószínűleg mindenki megfogalmazott már: Milyen a lemezen a zene?
Rock. Na jó, ez olcsó poén volt. Betettem a CD-t és egyből berobbant egy dal. Most persze gondolhatjátok, hogy mindig illik dicsérni egy ismertebb banda lemezét, úgysem a kritika számít; de tényleg, az 1000 Ördög című dal jó kezdés, meghozza a hangulatot, odabasz, na. Szerintem ez a dal tetszeni fog azoknak, akik visszasírják “a régi Tankcsapdát”. Aztán jön egy Nincsen semmi című dal. Ennek dalnak a meghallgatása után azt gondoltam, hogy ez az album sokkal jobb, mint az előző volt. Vannak újdonságok a lemezen, meg jellegzetesen csapdás dolgok és az a helyzet, hogyha minden dalra nem is mondom, hogy istentelenül jó, de élvezhető a lemez, sőt vannak rajta igazán kurvajó dalok! Majdnem felröhögtem, mikor a Lejárt lemez című dal elindult, – mondom, ez mi a fene? – de végighallgattam és nagyon tetszik. Annak ellenére is, hogy amikor olvastam a szövegét és még fogalmam sem volt, milyen zenét képzeljek el hozzá, már morcos voltam a téma miatt: mi az istenért kell folyton az exekkel szenvedni?
Vannak persze olyan dalrészek, amik nem tetszenek, nem is szándékozom már mindig szeretni azt, amit a kedvenceim csinálnak, de most őszintén tudom mondani azt a lemezre, hogy tetszik. Ha megkérdezné tőlem egy ember, aki valaha szerette a Csapdát, hogy érdemes-e meghallgatni az albumot, akkor nem húznám a számat, hogy hallgassa meg egyszer, de sokat ne várjon tőle. Akinek bejött a fekete lemez (Mindenki vár valamit, 2006), egészen biztos nem fog csalódni. És mi van azokkal, akik a régi dalokra vágynak? Nagyon szerettem a Rock ‘n Roll rugójában, hogy megszólal még egy hangszer és tényleg van benne rock’n rollos rész. No, nem fogjátok kitalálni, hogy mi tetszik az Én meg a Rock’n Roll című dalban. Nem szaxi, zongora. Király az a rész, ahol a gitárszóló és a zongora összejönnek.
Élvezet hallgatni a korongot. Nem kell hozzá idő, hogy megemésszük és megszeressük, elég csak hallgatni. Nem az tűnik fel közben, hogy na bassza meg, megint egy verse – refrén – verse – refrén – szóló – verse refrén dal, hanem, hogy beindult a fejem, meg a lábam és anyám üvölt, hogy halkítsam már le.
Mostanában a Legjobb méreg, Jönnek a férgek, Az ember tervez lemezeket hallgattam, amikbe tényleg bele van téve minden, nem sablonos dalokat tartalmaznak. A Biorobot – milyen cím ez már, gondoltam magamban… – hallgatása közben azt éreztem, hogy ez tényleg ugyanannak a bandának a folytatása, nem valami tök más kísérletezgetés.
Összegezvén gondolataimat úgy vélem, végre megint jó zenét csinál a zenekar. Nem csak megszokásból fog felkerülni a lemezük a polcomra és porosodni ott, hanem ezt tényleg fogom hallgatni is. Ki tudja, lehet, még a szövegeket is megtanulom. 🙂
Tankcsapda – Rockmafia Debrecen, 2012
Lukács – basszus, gitár, ének
Fejes – dob, csörgő
Sidi – gitár, akusztikus gitár
- 1000 Ördög
- Nincsen semmi
- Pokol a mennyből
- Kirakatszív
- Mi a f×sz van?
- Lejárt lemez
- Én meg a Rock ‘N Roll
- Bíbor köd
- Kapcsolj ki
- Biorobot
- Hatalom nélküli rend
- Számolj vissza
