Kábé már csak 50 adásunk maradt hátra a Maja naptár legnagyobb nagyciklusának a leteltéig, így igyekszünk addig minél izgalmasabb adásokkal szórakoztatni benneteket csütörtökön délutánonként 5-7 között itt, a Rockvilag.hu-n. De persze nem azért, mert rosunk a soha be nem következő bulvárvilágvégé(k)től, hanem azért, mert utána ismét téli szünet lesz, amikor pihenőre vonulunk, mint idén :) Az év első adásában gyakorlatilag minden sportágról szót ejthetnénk akár, mert alaposan átrágjuk a 2012-es év versenynaptárát. De külön beszélünk a síugrók Négysáncversenyéről és szót ejtünk két felejthetetlen futballistáról, David Beckhamről és Diego Simeonéról is.

Javában küzdenek a tél leglátványosabb sportágának, a síugrásnak a legjobb és legbátrabb képviselői a Négysáncversenyen. Ahogyan az várható volt, a korábban egyeduralkodónak számító finnek – Janne Ahonen végleges visszavonulása miatt – sehol nincsenek, míg az osztrákok tarolnak. Az adásban azt is eláruljuk, hogy a síugrásban miért a négysánc és miért nem az olimpia vagy a világbajnokság a legfontosabb verseny.

Nagy vonalakban átrágjuk magunkat a 2012-es év versenynaptárán, mert Európa-bajnokság lesz fociban, Londonban olimpiát rendeznek, de sor kerül a 100. Tour de France-ra is, és mindemellett vízilabdában és kézilabdában is lesznek komoly események.

Labdarúgásban beszélünk majd hazai és nemzetközi eseményekről, elmeséljük nektek, hogy a “téli szünetben” miért égtek be sorra az angol sztárcsapatok a bajnokságban, de szót ejtünk két karizmatikus egyéniségről is. A szépfiú és a világon legjobban rúgni tudó David Beckham ugyanis csapat nélkül tengődik (családi okok miatt!!), míg az az ember, aki az 1998-as vb-n kábé összeverekedett vele, visszatért oda, ahol csak Istennek becézik. Diego Simeone lett ugyanis az Atlético Madrid vezetőedzője. Az argentin Simeone játékosként (legjobb teljesítményt nyújtva) ugyanabban az évben bajnokságot és kupát nyert az Atletivel, játékosként ő adta át a múltnak Maradona argentin válogatottbeli rekordját, edzőként meg a Racing (!) trénereként egyből bajnok lett hazájában. Eddigi játékosai szerint Simeone edzőnek született. Simeone egyébként az agresszív és gyors támadófoci híve, ezt a játékot ígérte meg az Atleti-fanoknak. Az argentin média azt állítja róla, ő az az ember, aki mindig kést hord a fogai között, míg az Atleti-hívek meglátása szerint ő az az ember, aki játékosként akkor is harcolt még a csapatért, amikor a bíró már régen lefújta a meccset.

Harci szellemben és príma muzsikákkal várunk tehát benneteket a számítógépeitek elé!

:)