Bár nagyjából a kezdetektől ismerem a Kényes Foltok tánczenekart – avagy minek is nevezzelek…? 🙂 – egy ideje nem követtem naprakészen figyelemmel a dolgaikat. Legutóbb talán még Zamárdiban hallottam őket, nagyon az elején, de meglepő volt a pozitív fogadtatása. Na, nem azért, mert nem jó, hanem mert a különböző tagoktól más-más stílust szokhatott meg a nagyközönség, és mint tudjuk, hajlamos a nép elutasítani, ha a megszokott képtől eltérő dologgal áll elő valaki. Mégis, valamiért a KF-et szerették ott és akkor is, és most is.
Szeptember 16-án, miután mindenki visszatért innen-onnan, Nagy Dávid és barátaiból álló csapata a Corvintetőt célozta meg „hangos” bulijával – ebben a formában én még nem hallottam őket, így nagyon kíváncsi voltam, hogy a Dóra és egyéb slágerek hogyan is hangzanak villanygitárral. Elég szép számú nézősereg gyűlt össze a kezdésre, nem is tétováztak sokáig, el is kezdték a hangversenyt. Igazából nem is tudom, milyen kategóriába sorolható a zenéjük (leginkább fesztelen és korlátok nélküli örömzenélésnek nevezném), de hogy nem állhatja meg az ember riszálás nélkül, az tény. Kellemes, fülbemászó, gitáralapú, könnyed muzsika, humoros-szójátékos szövegekkel. Bár Dávidról mindenki tudja, hogy nem énekes, mégis meglepően jól énekel, amit remekül egészít ki a női vokál, Roboz Réka személyében.
Számomra az egész produkció erejét a nem kevés iróniával fűszerezett, első hallásra nem túl mély mondanivalókat tartalmazó, ámde mégis elgondolkodtató-megnevettető szövegek adják, ami köré a Csányi Szabi-Nagy Dávid gitárduó laza, egymást kiegészítő virtuóz játéka úgy illeszkedik, mint a borsó meg a héja 🙂 De ez nemcsak a gitárokról mondható el, a dalok olyan klasszul vannak összekomponálva, mintha a hangszerek egyek lennének, és úgy íródtak volna a dallamok. Lazaság, könnyedség, vidámság, ezek a legjellemzőbb vonásai a Kényes Foltok zenéjének. Ami az egész koncertről is elmondható, Dávid frappáns, ám vulgaritástól kevésbé mentes átkötő szövegei ugyancsak fokozták az amúgy sem szomorkás és lapos hangulatot. Mindenki táncol, nevet, énekel, hamisítatlan házibuli hangulat a Corvintetőn.
Majd az est csúcspontja: a színpadon vendéget köszönthetünk, mégpedig Kovács Koppányt (Rómeó Vérzik, a gyengébbek kedvéért :)), aki a Sanzonizé című balladát énekelte el. Nos, mindig is szerettem azt a dalt, abban hallottam először Dávidot (józanul) énekelni, meg nem mellékesen Koppány hangjától is a hideg ráz, nagyon szeretem, de ez… Konkrétan a szőr felállt mindenemen – értsd karomon, hátamon 🙂 Csak lehunytam a szemem, és hagytam, hogy elvarázsoljon, elvigyen a dal Párizsba, a Champs-Élysées egyik kávéházába, hogy libabőrös legyek tőle. Zseniális volt, alant meg is tekinthető a felvétel. Ezután felocsúdva és visszarázódva a bulihangulatba a Piros 19-et is eljátszották, méghozzá nagyon jól, bár ilyen nagyszerű zenészektől mi mást is vártunk 🙂 A teljesség igénye nélkül elhangzott a Dóra, Részegen (legnagyobb közkedvenc :D), A legtöbb nőket, a Túl bonyolult, a Kefélte és a Baby, be my lover című nóta, ami „variációk egy riffre”-játékba csapott át közönségénekeltetéssel, zenefelismeréssel, vég nélkülinek látszó jammelésbe torkollással, de egyértelműen mindenki élvezte a színpadon és az előtt is. Végül a másik nagy közönségsikernek örvendő Fejér megye hangzott el, közös éneklés, tapsvihar, és nagy-nagy vigyorok az arcokon. Köszönjük!
