Február végén The Scourage Of The Light címmel hiába jelentette meg az amerikai Jag Panzer az új nagylemezét, most mégis a feloszlásuk hírétől hangos a power metalosok tábora. Nem csoda, hogy a hír sokkoló volt a rajongók számára, hiszen semmi jel nem utalt arra, hogy esetleg a zenekar befejezné pályafutását. Abban csak reménykedni tudunk, hogy a tagok döntése most sem lesz végleges, hiszen az 1981-ben alakult csapat egyszer már feloszlott. Akkor azért döntöttek a befejezés mellett, mert 1987-ben hiába rögzítették második nagylemezüket, nem találtak olyan lemezkiadó céget, akik megjelentették volna a korongot. A mostani hírek arról szólnak, hogy Christian Lasegue gitáros az egyetemi tanulmányai miatt nem tudja folytatni a zenélést, a többiek pedig úgy döntöttek, hogy nélküle nem létezik tovább a Jag Panzer. Kár értük!
Jag Panzer – feloszlottak!
0

Friss hírek
Most szombaton! 60 éves Ganxsta szülinap a Parkban!
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...
Hamvaiból újjászületve: A Nevermore jött, győzött és meggyőzött.
Ugyan sosem voltam egy nagy válogatáslemez-rajongó, mégis birtokomban vannak olyan korongok, melyeket a mai napig örömmel pörgetek. Ilyen például az egykori HammerWorld Magazin által...
Hamarosan újra Budapesten Anette Olzon
Több mint egy évtizednyi várakozásnak vége az európai szimfonikus metal rajongók számára. A Nightwish egykori énekesnője, Anette Olzon bejelentette visszatérését az európai színpadokra, ami...
A zenei periódusos rendszer minden hangja le lett játszva *Yngwie Malmsteen koncerten jártunk
Fender Strato, Marshall-hegyek, virtuozitás, Ferrari, Rolex. Mi a közös? Yngwie Malmsteen. Szólókarrierjének 40. évfordulója alkalmából, a svéd gitármágus újfent tiszteletét tette kishazánkban. A hangversenynek helyszínt adó...
Ganxsta Zolee 60 éves – így még biztosan nem ünnepelt születésnapot
Augusztus 15-én egy estére a Budapest Park lesz Ganxsta Zolee életművének központja: a Ganxsta 60 Fesztiválon szinte minden zenekar színpadra lép, amelyben a rapper,...



