Vasárnap véget ért az első osztályú magyar labdarúgó-bajnokság. Ennek apropóján csütörtök délután 5 és 7 között az ország két legnépszerűbb futballklubjának egy-egy prominens alakját látjuk vendégül a stúdióban, akiket jó alaposan kifaggatunk kötődéseikről és a futball iránti olthatatlan szerelmükről, természetesen a csapatok éves teljesítményének értékelése mellett.

A műsor első “félidejében” Orosz Pál, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezérigazgatója érkezik hozzánk, aki soha nem tagadta, hogy a lelátón kezdte a pályafutását. Orosz sikeres médiavállalkozást irányít, volt már az FTC kommunikációs igazgatója is, most azonban még összetettebb, még nemesebb feladatköre van.

A második “játékrészben” vendégünk Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője lesz, aki a legendás Mészöly-dinasztia legtehetségesebb sarja. Sokak szerint egyszer szövetségi kapitány is lehet. Mészölytől megkérdezzük, milyen volt édesapja, Mészöly Kálmán árnyékában előbb játékosként, majd edzőként küzdenie azért, hogy leginkább önmagához hasonlítsák. Mészöly – fiatal kora ellenére – már az egyik legelismertebb futballszakember, arról nem beszélve, hogy játékosként a magyar válogatott meghatározó futballistája volt és az is előfordult, hogy szinte egymaga tartotta benn a Vasast az élvonalban.

 

Mindkét vendégünkről tudnotok kell: szívükben hordozzák a rockzene szeretetét. A műsor alatt ti is kérdezhetitek Orosz Pált és Mészöly Gézát a napi adáshoz létrehozott topikban!

Mint az előzetesből látható, ezt az adást teljesen a honi futballnak szenteljük, viszont a jövő héttől egészen a 2011-2012-es hazai fociszezon kezdetéig lehetőségünk nyílik bővebb teret engedni más sportok számára is, így például számíthattok boxra (Erdei Zsolt június 4-én, Atlantic Cityben a korábbi nagyközépsúlyú világelső Byron Mitchell-lel mérkőzik), hosszabb Forma 1 és MotoGP kitekintésre, illetve bekukkantunk a tenisz világába is, hiszen már javában zajlik a Francia Nyílt Teniszbajnokság, a Roland Garros. Természetesen ebben az időszakban is számíthattok neves stúdióvendégekre, akár a futball berkeiből is 🙂

Újdonság: létrehoztuk sportműsorunk saját facebook oldalát is Rockvilág.hu – SportSaRock néven, ahol sporthíreket olvashattok, sportesemények video- és képgalériáit tekinthetitek meg, illetve szemezgethettek majd kedvenc zenéinkből is. Mindezekből látható, hogy két hónap után végre dűlőre jutottunk a műsor nevét illetően, úgyhogy innentől SportSaRock néven dübörgünk minden csütörtök délután 5 és 7 között 🙂