Méltósággal öregedni sem feltétlen egyszerű, de mindezt zenekarként s úgy hogy ezt inkább csak számok jelzik, meg inkább figyelemre illetve tiszteletre méltó. A fennállásànak 60. évfordulóját ünneplő Scorpions esetében ez nagyon igaz, s meg mindig tudnak olyat lépni, amire rácsodálkozhat a nagyèrdemű. Mindamellett hogy hazánkban is gyakran járnak, az érdeklődés töretlen, mi sem bizonyítja jobban mint a szombati MVM Dome-ban tartott gyakorlatilag telthàzas koncertjük melyre remekbe szabott műsor mellett komoly látvànnyal is készültek.
Bizony 60 év munkássága, mindaz amit letettek az asztalra, a rockzene megkerülhetetlen alakjaivá tette őket. – Ha valaki ma azt mondja hogy a rockzenét szereti, de nem ismeri a Scorpionst, vagy hazudik vagy el van tévedve. – Ennek fényében elenyésző hogy náluk is akadt kevésbé népszerű korszak mikor úgymond kísérleteztek, hiszen hamar visszataláltak az addig képviselt vonalra s maradtak rajta a mai napig. Amit pedig koncertek terén nyújtanak: egyszerűen elképesztő. Honnan ered az az energia? Az pedig nem is kérdés, hogy a minőségi produkció alap, ha már elértek egy komoly színvonalat, az alá adni nem lehet, s hogy még arra is rá tudnak tenni, meg inkább pozitív számunkra.
Ahogy történt ez a budapesti koncert során is, igen komoly látvánnyal tuningolva a műsort. Személy szerint ilyet még nem tapasztaltam élőben tőlük, az eddigi események során melyekre eljutottam, puritánabb színpadképpel kellett beérni, ott inkàbb a zene vitt mindent. De ez nem egy szimpla jubileum, mégis csak 60 évről van szó, meg kell adni a módját. A háttérben méretes kivetítő biztosította a látványt, a fények sem nyomták el, sőt inkább volt összhang, majd talán a színpadképbe bekúszó óriási skorpiót tette fel az i-re a pontot.
S maga a műsor: kb. lehetetlen olyat összeállítani mely mindenkinek megfelelne, ne hiányolná valamit. Ezúttal a “klasszikusoknál” maradva érkeztek sorra az ismert dallamok, melyeken nem csak mi hanem szüleink is nevelkedhettek (persze ha eljutott hozzájuk akkoriban bármi ebből, vagy rosszabb esetben kb. a ‘90-es évektől).
A koncert eleje még viszonylag lassan csorgott hallójáratainkba, mintha még a zenekar is bemelegítene, de láthatóan az egybegyűlteket ez is hamar elragadta. Így pl az elsőként felcsendülő Coming Home vagy nem sokkal utána pl. a The Zoo is jól megállta a helyét, még ha nem is a legizgalmasabb szakasz, teljesen rendben volt, nem érdemes fennakadni rajta, ez így volt rendben. Majd fokozatosan épült a műsor, apránként tempót válta, haladva a legnépszerűbb tételek felé. A dallista harmadánál járhattunk, mikor a ‘70-es éveket idéző “Top of the bill/Steamrock fever/ Speedy’s coming/ Catch your train” medley is helyet kapott sokak nagy örömére, s itt kezdtek csak igazán bele: kettővel követte egyik örök érvényű balladájuk, a Send me an angel, melyet már Kóbor János és az Omega emlékének ajánlva (ami magától értetődő a közöttük fennállt hosszas barátság után).
Ezen a ponton teljesen felültünk a nosztalgiavonatra, kinek ne csillant volna fel a szeme ahogy felcsendülnek olyan dalok mint a Wind of change (ezúttal sem az eredeti szöveggel!), Big City Nights, Still loving you, vagy épp a ráadást s az estét záró Rock you like a hurricane? Mindezt igen emlékezetes audiovizuális formába öntve.
S ha azt is figyelembe vesszük, veterán bandáról van szó, minden tiszteletem az övék, az ahogy nem csak színpadra képes állni az alapító Rudolf Schenker, a mikrofont folyamatosan birtokló Klaus Meine, valamint Matthias Jabs, Pawel Maciwoda s nagyjából egy évtizede a Motorhead után ide érkező Mikkey Dee alkotta ötösfogat, hanem ilyen produkcióval érkezik, egészen elképesztő. Teljesen érthető is, hogy annyi embert megmozgattak. Bár sokan örülnénk még ha újra lehetőség nyílna hasonlóra, a kérdés ott motoszkál, vajon meddig képesek folytatni?
Fotókért köszönet : Varga László/VARESZ.Fotó/Rockstation.hu
