Április 24-én megjelent a NoWay! zenekar legújabb anyaga, az Arcok a görbe tükörben című EP, amely az elmúlt öt hónapban megjelent dalokat foglalja egységbe. A kiadvány nem csupán egy gyűjtemény, hanem egy tudatosan felépített zenei és gondolati ív lenyomata, amely egy új korszakot definiál a zenekar életében.

Az EP megjelenésével egy időben debütált a legújabb dal, az Ébredj fel!, amelyhez egy koncepciózus videoklip is készült. A klip szorosan reflektál mind a dal mondanivalójára, mind az EP címére, vizuálisan is megjelenítve azt a torz tükröt, amelyen keresztül az ember saját magát és világát látja.

„Az Ébredj fel! központi gondolata az önmagunkkal való szembenézés” – fogalmaz a zenekar.
„Arról szól, hogy képesek legyünk felébredni abból a világból, amit sokszor saját magunknak hazudunk.”

A dal üzenete túlmutat az egyéni történeteken, és egy általánosabb felismerés felé vezet: a változás lehetősége mindig ott van, még akkor is, amikor úgy tűnik, már késő.

„Szerettük volna megmutatni, hogy sosem késő felállni és változtatni” – teszik hozzá.
„Ez a dal egyfajta ébresztő mindenkinek, aki érzi, hogy valami nincs rendben, de még nem mert szembenézni vele.”

Az Arcok a görbe tükörben EP egységbe rendezi a zenekar elmúlt hónapjainak megjelenéseit, amelyek mind egy-egy aspektusát mutatják meg annak a világnak, amelyet a NoWay! ebben az időszakban felépített: belső küzdelmek, társadalmi reflexiók és személyes töréspontok rajzolnak ki egy komplex képet.

„Ez az EP egy folyamat vége és egy új kezdete is egyben. Az elmúlt hónapokban tudatosan építettük fel ezt az anyagot, most pedig először látszik egyben az egész.”

A zenekar az elmúlt időszakot élőben is megünnepli, méghozzá május 22-én a BARhole Music színpadán egy EP-bemutató keretében, ahol az Imre Fia Imre előzenekaraként lépnek fel. Az este nemcsak az új anyag élő bemutatása lesz, hanem egyben lezárása is annak az intenzív időszaknak, amely során a NoWay! hónapról hónapra új dalokkal jelentkezett.

„Ez a koncert mindenképpen ünnep lesz, aztán meglátjuk hogyan tovább.”

Az Arcok a görbe tükörben már elérhető minden jelentős streaming platformon, az Ébredj fel! videoklip pedig a zenekar YouTube-csatornáján tekinthető meg.

Gyűjtőlink:
WMMD.lnk.to/NoWay_ValamitAHatambanHagytatok

Koncert esemény linkje:
https://fb.me/e/66BCm2IZC

Megosztás
Előző cikkHardline koncert a hosszú hétvégén