A Pennhurst új hangját keresi!
Mi, a Pennhurst, új fejezetet nyitunk, és ehhez egy karizmatikus, elkötelezett énekest keresünk, aki nemcsak megszólal, hanem jelen van, karaktert ad a daloknak, és velünk együtt építkezik.

Téged keresünk, ha:
• Tisztán, magabiztosan énekelsz.
A scream nem feltétel, de ha megy, az nagy előny.
• Van színpadi tapasztalatod, ismered a koncertezéssel és turnézással járó életformát, és nem riadsz vissza attól, hogy a zenekar arca és hangja legyél.
• 25–40 év közötti vagy
• Budapesten vagy a környékén élsz, és nem okoz gondot kijutni Gyálra. (itt van a próbatermünk).
• Otthonosan mozogsz a fülmonitoros rendszerben, mivel a zenekar teljes egészében így dolgozik.
• Számodra természetes, hogy aktívan részt veszel a zenekar életében és fejlődésében: dalszövegírás, ötletelés, közösségi tartalmak, együtt gondolkodunk, együtt építkezünk.
• Rendben van számodra, hogy a zenekar működéséhez szükséges kötelező költségekhez (pl. próbaterem, technikai, szervezési kiadások) csapatszinten, közösen hozzájárulunk.
⚡ Amit mi adunk:
• Két nagylemez már mögöttünk van, a harmadik album munkálatai most indulnak, ebben már rád számítunk.
• Saját, 0–24-ben elérhető próbaterem Gyálon, kizárólag a miénk.
• Saját menedzsment, komoly célokkal és hosszú távú tervekkel.
🎧 Jelentkezés:
Ha úgy érzed, velünk tudsz azonosulni, küldj egy hangfelvételt az alábbi e-mail címre:
📩 infopennhurst@gmail.com
Kérjük, csatold:
• neved
• telefonszámod
• a felvételt letölthető linkként (Drive, WeTransfer stb.)
– Lehet Pennhurst dal, Az alábbi linken találtok 3 dalt tőlünk ének sávok nélkül, ha így egyszerűbb 😉 )
– lehet feldolgozás,
– vagy bármi, ami a legjobban megmutatja, ki vagy hangban és karakterben.
Ha szeretnél egy aktív, célokkal rendelkező zenekar része lenni, és szívesen adnád a hangod ehhez a zenéhez, várjuk a jelentkezésed.
 
Pennhurst