Bár az [előző cikkünkben már mutattuk a klipet] , Alissa White-Gluz első, Arch Enemy utáni szólódala, a “The Room Where She Died” mindenképpen megér néhány önálló gondolatot. A válás hírének gyorsasága után a dal megjelenése is villámcsapásként ért mindenkit, és az első reakciók is vegyesek
Aki esetleg arra számított, hogy Alissa visszavonul sebeit nyalogatni, az nagyot tévedett. A dal és a hozzá készült klip egyértelmű üzenet: az énekesnő tele van kreatív energiával, és azonnal belevágott a következő fejezetbe.
A “The Room Where She Died” azonban zeneileg egy érdekes, és talán megosztó irányt mutat. Sajnos hiába keressük a zenében a megszokott tempós, zakatolós ritmusokat, az anyag jóval inkább egy modernebb, némileg progresszívebb, atmoszférikusabb irányba mozdult el, ahol a tiszta ének is nagyobb teret kap a védjegyszerű hörgések mellett.
Be kell vallani, és ezt ez a dal is erősíti: Alissa és az Arch Enemy között kiváló kémia működött, tökéletesen kiegészítették egymást. A súlyos, de dallamos svéd fémnek és ennek a szépségbe öntött “szörny” hangnak egyszerűen szüksége volt egymásra ahhoz, hogy igazán nagyot üssön.
Hogy ez az új, önálló irány mennyire lesz sikeres hosszú távon, azt még nem látni, de az mindenképpen becsülendő, hogy Alissa bátran elindult az önmegvalósítás útján, és nem a tuti receptet másolja. Őszintén szólva azonban, ez a nóta egyelőre nem hozza ki belőlem azt az azonnali lelkesedést, mint a közös Arch Enemy himnuszok, de adjunk neki időt, és kíváncsian várjuk, mit tartogat még a tarsolyában a készülő nagylemez.
Csekkoljátok a videót alább, és döntsétek el ti magatok!
