Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy a power metal kishazánkban ekkora tömegeket vonz. Kedvelem ezt a zsánert, nagyjából képben is vagyok, mind régi és új-iskolás formációkkal, ugyanakkor korábban úgy tapasztaltam, mintha itthon ez a válfaj amolyan fekete bárány-skatulyába esne, azonban simán előfordulhat, hogy a hiba az én szűrőmben van, vagy volt. A „tökfejek” aktuális látogatása teltházas bulit teremtett a Papp László Arénában, ünnepelvén 40 éves karrierjüket, melyet egy nagyon erős, több, mint kétórás szett formájában vittek színpadra a legfontosabb dalokkal, sőt, a szinte még ropogós „Giants & Monsters” albumról is játszottak. A germán power metal horda nagy családként állt a deszkákon, a közönség pedig egy emberként ünnepelt velük.
A szörny feketébe öltözött Helloween-kor.
A Helloween turnésorozat vendége a Beast In Black.
Szerény véleményem szerint a finn-magyar-görög koprodukció az egyik legjobb dolog, ami történhetett az utóbbi pár évben, metal színtéren.
A szintén finn Battle Beast-ből kivált Anton Kabanen gitáros és az egykori magyar power metal alapvetés Wisdom-ból ismert Molnár Máté basszusgitáros úgy gondolták, összeraknak egy olyan bandát, ami tökéletesen vegyíti a power-heavy metalt a retro/partizós hangulattal.
Úgy tudnám körülírni, mintha mondjuk 80-as évek eurodance, disco zenéi találkoznának pl. az Accept-tel.
Az eddig három nagylemezes, meglehetősen sokat koncertező banda kénytelen volt négyesfogatként lenyomni a turné néhány állomását Kasperi Heikkinen gitáros hirtelen távozása miatt, ám a nehezített pálya ellenére ötösre vizsgáztak. Ha már említjük az ötöst, a budapesti buli másnapján bejelentésre került Daniel Freyberg (ex-Children Of Bodom) gitáros csatlakozása, szóval viszonylag hamar megoldódott a zenészhiány, a csapat újra teljes felállásban nyomul a végtelenbe és tovább.
Párszor volt már lehetőségem látni a Szörnyet akcióban Beast In Black legénységét, és most sem kellett csalódnom.
A B.I.B.-re jellemző módon most is egy energikus, látványos, okosan összerakott szettet kaptunk. A reszelős orgánumú Yannis Papadopoulos énekes még mindig remekül bánik a hangjával és frontembernek is egészen elképesztő. Fentebb említettem a látványt. Nem kifejezetten a színpadi elemekre értem, hanem inkább a teljes zenekarra gondolok, mint karizmatikus jelenségre. Elég, ha megnézzük, miket művel Atte Palokangas dobos.
Emberünk önmagában is egy show. Verőpörgetés, felhőkarcoló magasságokba helyezett cintányérok, erőteljes, tökös dobolás. Pont ez kell ehhez a zenéhez.
A korábban említett gitáros kiesés miatt pláne kíváncsi voltam, hogyan pótolják hangzásban Kasperi részeit. Legnagyobb meglepetésemre Anton egyedül is képes volt uralni a terepet. Nyilvánvalóan, bizonyos témáknál érezhető volt az üresség, ami nekem leginkább az örök sláger „Sweet True Lies”-nál tűnt fel, illetve néhány szólónál, ahol kívánta volna a dal a második gitárt (pl. „Cry Out For a Hero”).
Alapvetően a tény, hogy egy hangszeres kolléga hiányában is ilyen elánnal lenyomták a bulit, szerintem dícsőséges.
A buli vége felé Máté elengedett pár szép szót, illetve biztosította a jelenlevőket a 2026-os önálló B.I.B. turné itthoni, november 1-i állomásáról is, a legendás Sonata Arctica és a Frozen Crown társaságában.
A Beast In Black szerintem egy zseniális bulimetal zenekar, és ezt újra be is bizonyították.
Jövőre tali a Barba Negrában!
Egy tök, két tök, öt tök,
A Helloween örök
Mit várhat az ember a zenekartól, ami már a korai érában is stílust teremtett, zenészek, zenekarok, rock-rajongók garmadájának szolgált inspirációval?
Ez alól magam sem vagyok kivétel, hiszen süldő korom idején kerültem be életem első zenekarába, ahol többek között Helloween dalokat is játszottunk.
Sokak szerint, beleértve jómagamat is, a teuton power metal alakulat a színtér ikonikus és egyben elkerülhetetlen része.
No, de akkor a válasz a kérdésre: 1: profizmust, 2: erőt, 3: exkluzív élményt.
1:Profizmust, mind zeneileg, mind emberileg, már csak azért is, mert a zenekar jelenlegi felállása kitesz egy nagyobb családot, akik egyébként rendkívül hatékonyan dolgoznak együtt, ha pl. csak a kétfrontemberes együttműködést említjük.
Korábban voltak bennem kérdések: vajon Michael Kiske és Kai Hansen 2016-os visszatérésével hogy alakul majd a zenekar sorsa hosszú távon, hogy lesz ez, hogy lesz az…
Az évek múlásával viszont úgy tűnik, bevált a dolog, és a Helloween köszöni szépen, él és virul, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a karrierösszegző turnésorozat, illetve a teltházas budapesti arénakoncert.
Már a kezdő „March Of Time”-nál jó volt tapasztalni a tagok közti kémiát, azt, hogy azért vannak itt, azért nyomják az arcunkba a metalt, mert szeretik, amit csinálnak és igénylik, hogy ezt az érzést a jelenlevők is megtapasztalhassák.
Semmiféle erőltetettség, csak a színtiszta pozitivitás járta át az Arénát.
Emellett már most meg kell említsem, mekkora munkát fektettek a produkció látványvilágába. Néha már tényleg úgy éreztem, mintha valami sci-fi/fantasy filmben lennék, köszönhetően a speckó háttérvetítéseknek, amit számomra az újlemezes „This Is Tokyo” alatt sikerült teljesen kimaxolni a cyberpunk-os, Szárnyas Fejvadászt idéző neo-noir atmoszférával.
A vetítések mellett a színpadi látványhoz javában hozzátettek Sascha Gerstner futurisztikus dizájnnal ellátott gitárjai, vagy a géppuskalábú Dani Löble mester 4, azaz négy!! lábdobot felsorakoztató mega-gigaszerkója. Nem mindennap futunk ilyesmibe.
A két frontember, Michael Kiske és Andi Deris tök jól (értitek…tök jól..) kijönnek, folyamatosan megy a poénkodás, közönséggel való kommunikáció, de nem utolsó sorban hangilag is szárnyalnak, mint a sas. Apropó, ha már ének…Kai Hansen mestert is öröm volt hallgatni, amikor mikrofont „ragadott” pl. a „Ride The Sky”-ban, vagy a „Heavy Metal Is The Law”-ban.
2:Power metalt játszani igen nagy kihívás, hiszen brutális erőnlét kell ahhoz, hogy egy 140 perces szettet mindenféle kummantás nélkül lenyomjanak.
Becsülendő és egyben irigylésre méltó, hogy a javarészt hatvan feletti tagok konkrétan úgy muzsikálnak, mintha életük legjobb formájában lennének, mert ez tulajdonképpen így is van. A legjobbat hozzák ki magukból.
3:Ez a létösszegző turné kiváló keresztmetszete a profizmusnak, az erőnek és az exkluzivitásnak.
Nem törvényszerű, viszont remélhető, hogy látjuk még a Helloween-t ilyen formában, mindazonáltal be kell vallani, hogy ez kifejezetten különleges koncertélmény volt, az alap klasszikusoktól („Eagle Fly Free”, „I Want Out”, „Dr. Stein”), a ritkább tételeken át („Hell Was Made In Heaven”), akusztikus blokkon átívelő („In The Middle Of A Heartbeat” és „A Tale That Wasn’t Right” egyvelege), egészen az új Giants & Monsters anyag néhány daláig (pl: „Universe(Gravity For Hearts)”, „This Is Tokyo”, „A Little Is A Little Too Much”).
Emberes teljesítmény. Emlékezetes koncert, vérprofi kivitelezéssel.
Fotók: Pásztor Csaba
További HELLOWEEN képek ITT!
Beast in Black képek pedig ITT!
