Több hírportálon is megjelent, hogy a Barba Negra megszűnik miután a területet amin áll, egy több funkciós irodaház építéséhez eladták. Az így felmerülő kérdésekre kaptunk most választ a Barba Negra vezetőjétől, amit alább ti is olvashattok.

Kedves Barátaink!
Az index.hu hasábjain ma megjelentekkel kapcsolatosan szeretnénk mindenkit informálni.
‼️ A Barba Negra nem szűnik meg ‼️
Ahogy arról már korábban is hírt adtunk, illetve pletyka szinten is keringett a költözésünk híre, folyamatosan tervezünk új dolgokat. Ezek közé tartozik, hogy igen, idén új helyre fogunk költözni, ahol 12 hónapon keresztül, azaz egész évben egy helyen fogunk mindenkit nagy szeretettel várni több újdonsággal. Ennek pontos helyét, és ütemezését hamarosan tudatjuk veletek.
‼️ A költözésig a Barba Negra zavartalanul üzemel a Neumann János utca 2. szám alatt ‼️
Nagyon sajnáljuk, hogy a mai újságírásra jellemző módon mi NEM lettünk megkérdezve, így egy sikeres, szenzációhajhász címre kell ezzel a pár sorral reagálnunk. Sajnáljuk, hogy az index.hu helytelen megfogalmazást használ mint a “befellegzett” szó.