Műsorunk első felében vendégül látjuk a 2005-ben alakult győri Niksont. A dallamos punk brigád tavaly októberben Preachers Go To Hell címmel jelentette meg második nagylemezét. Beszélgetésünk során a csapat rövid bemutatkozása mellett e lemez munkálataira is kitérünk, de kikérdezzük a srácokat az éppen zajló lemezbemutató turnéjukról is. Természetesen a fórumunkon keresztül Ti is kérdezhettek tőlük, amire a zenészek az élő adás során adnak majd választ. Ráadásként pedig lesz olyan szerencsés hallgató, aki megnyerheti a Nikson új lemezét is. Második óránkban folytatjuk a zenei stílusok bemutatását. Ezúttal lehet majd bőven csápolni, mivel a thrash metalt fogjuk kicsit elemezgetni. Úgy éreztük, hogy a műfajt érdemes kicsit külön szedni, így lesz amerikai (lásd: Bay Area thrash) és európai (legfőképp a germán vonalról). Mai adásunkban az amcsikkal foglalkozunk, így hallható lesz a műfaj egyik elindítója, a Metallica, de itt lesznek a trónkövetelők: Anthrax, Exodus, Testament, Overkill, Nuclear Assault stb. Az új megjelenések közül pedig szerepet kap a DevilDriver, és a Motörhead egy-egy új szerzeménye is. Emellett persze a fórumunkba várjuk továbbra is a zenei kéréseiteket és ezúttal a Niksonhoz is tegyetek fel fontos kérdéseket!