NECRORATORY zenekar 12 éve töretlen lendülettel készíti a black metal dalokat, hamarosan megjelenő negyedik lemezükről mutatták be az első dalt Blasphemia címmel. Az Ars Nepharia, az „Ördög mesterkedése” címet viselő új albumról mesélt nekünk Odivm, a zenekar énekese:
 
“Az album az inkvizíciós éra kontextusában íródott, amely feltárja annak Ördögi vonatkozását az ősi korszakok megsemmisítését egy új korszak véres hajnalának fényében. Ugyanakkor Sátáni hitvallásunk megnyilatkozása is része a koncepciónak, egyfajta Mefisztói kettősséggel démoni megszállottsággal átitatva annak 10 tételes eposzaiban. Az inkvizíció sötétsége, mint várbörtön testesíti meg a profán, egyben perverz vágyakat, amelyek fogva tartják a szellemet.
 
A szellemet, ami gyűlöletté, majd bosszúvá fejlődik bennünk…
…és a Halál kultusza folytatódik.”
 
Az új lemezről megjelent első dal a Blasphemia: Egy Sátáni kinyilatkoztatás az ősi korszakok eltörlésére törekvő erők, kik a hamis isten zászlaja alatt alakítják a korok folyamatait (paradoxon módon ördögi befolyással). Azok fals ideológiája és hazugságuk bibliája ellen.
 

 

Ma jelent meg a második szám, a Stigma Diabolicum: Pogány, eretnek ellenállásunk ördögi hitvallása, izzó gyűlöletünk a hazug Jehova kultusz ellen. Az Ördög Stigmáit büszkén viseljük mind a bőrünkön mind a lelkünk legsötétebb mélységeiben.
 
 
A felvételek a Moth Project stúdióban készültek, Ferenczi Márton (Fragda) és Vincze Tamás vezényletével.
Necroratory – Ars Nepharia (2022)
(Intro) Acensio Diaboli
Tiltott ösvény
A halál katarzisa
Malleus Maleficarum
VérKéjVallás
Blasphemia
Stigma Diabolicum
A népirtás prófétája
Máglyahalál és megvetés
Ad Extirpanda (feat. Dudás Ádám from DVVAD)