Sok szeretettel meghívjuk 2010. December 4-én tartandó jótékonysági estünkre, melynek a XVIII. Kerület Polgárok Háza ad otthont.
Az esemény apropójául szolgál, hogy segítsünk azokon az embereken, akiknek valóban szükségük van rá, hisz ez egyik fő profilja egyesületi tevékenységünknek. Rendezvényeink szervezésének egyik állandó motivációs célja, hogy: Elősegítse a Havanna lakótelepen egyfajta jó közösség kialakulását, jó emberi kapcsolatokkal, hogy példát mutatva ösztönözzük, segítsék egymást lehetőségeikhez mérten, és összefogva kezdetét vegye a békés és tiszta együttélés Pestszentlőrinc egyik legismertebb panelrengetegében.
Nem véletlen a mottónk is miszerint “Tegyünk egymásért-szövetségben, mindannyiunkért!”
Az est konkrét célja pedig, adománygyűjtés, melynek bevételét egy részt rászoruló családjaink megsegítésére fordítanánk, másrészt egy Rubinstein –szindrómában szenvedő kisfiú orvosi kezelésére és műtétjére szeretnénk felajánlani. Ezek után pedig külföldi kezelésének költségeihez hozzájárulni.
Magyarországon nem nagyon ismert ritka betegségről van szó, országunkban Ő és még két csecsemő van ezzel a betegséggel regisztrálva.
Ezzel segítve a családot, hiszen nehéz körülményeik nem engedik, meg hogy ezeket, a költségeket finanszírozni tudják. Már így is az eddigi műtéti és orvosi kezelésekre annyi pénzt költöttek hogy a családnak közüzemi és lakbér hátralékai vannak, jogerős bírósági végzéssel hogy ki kell költözniük a lakásból. Valóban nehéz helyzetben vannak.
Ezért szervezzük ezt az estet, hogy segíthessük a családot.
Rendezvény ideje és helyszíne:
2010. December 4. 17: 30 kezdés
XVIII. kerület Polgárok Háza, Üllői út, 517.
Program:
Amennyiben elvállalja felkérésünket Ughy Attila Polgármester Úr, úgy Ő beszédet mond.
Rock Dokk együttes
70-es, 80-as évek rock zenéit játssza.
19: 30 -tól a Rock Dokk kíséretével Takáts Tamás zenél majd.
Olyan dalokat ad majd elő, mint például:
Requiem
Pocsolyába léptem
Zakatol a vonat stb.
Utána pedig Szepesi Richárd és Arpey zenélnek.
Richárd látássérült, vak zenész, iszonyatosan nagy tehetség, és dalszövegíró is.
Olyan neves zenekarokban játszott már, mint:
- Szkítia
- Heterock
- Avatár
Nem utolsó sorban a híres fogyatékosokból álló formációban a Nemadomfel együttesben, csak hogy néhány példát említsünk.
Továbbá fellépet már egy színpadon Pataki Attilával, az Edda frontemberével, Presser Gáborral, Kikivel, Rúzsa Magdival, Révész Sándorral és még jó néhány ismert előadóval.
Ugyanezen előadókkal volt szerencséje együtt muzsikálnia Arpeynak is a Nemadomfel együttesben s habár Ő nem fogyatékkal élő de szintén nagy tehetség.
Vendégeinknek étellel, itallal kedveskedünk a műsor mellett.
Feltétlenül számítunk megjelenésükre!!
Amennyiben szíveskednek részt venni eseményünkön, kérjük, jelezzék azt a 0630/202-8809-es számon, egyesületünk elnökénél (Farkas Zsolt)-nál és azt is, hogy hány főre számíthatunk. Vagy írásban a kulvarositamogatok@gmail.com címen.
Köszönettel:
Farkas Katalin
Külvárosi Támogató Egyesület-alelnök





