Elkészült a kanadai CauldronAll Or Nothingcímű új nótája, ami a banda 2011 februárjában megjelenő Burning Fortune címet viselő új nagylemezén kap helyet. Jason Decay a Cauldron frontembere elmondta, hogy ez az első dal, amit az új lemezre írtak, és ez az egyik legerősebb nóta. A Cauldron idén fellépett májusban a MetalFest-en is, ahol – vélhetően a korai színpadra lépés miatt -meglehetősen mérsékelt sikert arattak a nem túl nagyszámú közönség előtt, amit a frontember „kissé” nehezményezett is.
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...