Rob Trujillo már szeptemberben ejtett pár mondatot róla, hogy jövőre nekiállnak a Metallica soron következő stúdiólemezének, amit pár napja Lars Ulrich is megerősítette. Elmondása szerint már az egész csapat be van sózva, alig várják, hogy visszavonulhassanak kicsit, és újra az alkotó tevékenységre tudjanak koncentrálni.  Lars elmondta, hogy 2006,2007 óta nem igazán írtak semmi újat, de abból kiindulva, hogy a Metallica a turnéi során fenntart egy zajszigetelt szobát, ahol csak ötleteknek, és nyúzzák a hangszereket, folyamatosan rögzítenek mindent, valószínűleg nem lesz túl nehéz összeállítani az anyagot.

Sem az új lemez megjelenési dátumáról, sem a producer személyéről nem árultak még el semmit, de az biztos, hogy a tavaszt az alkotó munkának szeretné szentelni a csapat.