Tisztelt érdeklődök, jelentkezők!
Ugyanis, a Zsűri tagjai nemcsak ítélni, zsűrizni érkeztek a fordulókra, hanem azért is, hogy új arcokat, tehetségeket fedezzenek fel. Több zenekar is lehetőséget kapott a továbbiakban hazai és nemzetközi fellépésekre, lemezek, videoklipek készültek velük, ami azt jelenti, hogy elkezdődött az igazi, profi pályafutásuk. A reklámkampány során, természetesen, interjúkat fogtok hallani velük a „Rockvilág”-ban, olvasni róluk a Rockerek.hu–n fogtok vagy már most láthatjátok a szerencsés zenekarok videoklipjeit a Rock TV-n.
Azt gondoljuk, hogy ennyi információ elég ahhoz, hogy megragadjátok az alkalmat és jelentkezzetek a második Bandák Csatájára, ahol — még ha nem is győztök, mégis — lehetőségetek nyílik arra, hogy egy menedzser, producer, vagy szervező látószögébe kerüljetek, ezáltal a világot jelentő deszkákra.
Már az is nagy szó, hogy a Crazy Mama színpadán léptek fel, azokon a deszkákon, ahol nemrégen a Thunderbolt és a Crimes of Passion–nal együtt Tim Ripper Owens, a világ egyik legjobb énekese lépett fel, immár másodjára. Ugyanitt, Okt. 15–én maga Jorn Lande és csapata mutatta meg a rockereknek, hogy hogyan is kell ezt csinálni! Nem vicc; ugyanazon a színpadon, ugyanazzal a hang és fénytechnikával (a hangmérnök is ugyanaz lesz) fogtok rendelkezni, mint a világsztárok! Már ezért is megéri benevezni, természetesen, ha elég jónak és lelkileg erősnek érzitek magatokat ahhoz, hogy meghódítsátok a hazai rockereket és elinduljatok a sztárok útján!
Gondoljuk, többen közületek írtatok a klub címére és fellépési lehetőségek iránt érdeklődtetek, mely megkeresésre az volt a sajnálatos válasz, hogy minden időpont foglalt. Ez így is van, mert a Crazy Mama klubba nagyon nehéz bejutni, ugyanis túljelentkezés van és a bérlő, fizető, természetesen, nagy közönséggel rendelkező együttesek tudják csak bevállalni a fellépéseket. Nos, itt a lehetőség, hogy ti is fellépjetek a Crazy Mamában, tehát ne halasszátok el, jelentkezzetek a Bandák Csatájára és ha elég jók vagytok, be is juthattok!
Produkciótokat színvonalas zsűri értékeli. Olyan neves zenészek előtt mutathatjátok meg magatokat, mint:
- Sáfár Öcsi – P-Box (A Zöld, a Bíbor és a Fekete című dal alkotója)
- Kukovecz Gábor – Pokolgép
- Molics Zsolt – Cool Head Klan
- Nagy Dávid – Pokolgép, Kényes Foltok
- Csányi Szabolcs – Black Out, Kényes Foltok
- Lévai Hangyássy László (Hangya) – Zorall, Macskajaj, Hangya Produkció
- Wéber Attila – Ossian
Zenekarok teendői:
Minden zenekar, mely a részt akar venni a Bandák Csatájában, egy linket kell, hogy küldjön egy dalhoz (vagy egy dalt e-mailben, melynek méret nem haladhatja meg az öt MB-t), a bandakcsataja@gmail.com e-mail címre. Emellett, a jelentkező mailben a következő adatokat is meg kell adniuk:
- A zenekar neve
- Zenekar megalakulásának éve
- Zenekar címe (elég az ország és a város neve)
- Zenekar e-mail címe
- Zenekar képviselőjének telefonszáma
- Zenekari link
A dal meghallgatása után, a szervezők egy mailt küldenek a zenekarok részére a „Gratulálunk, bejutottatok” vagy „Elutasítva” címmel. A mailben minden további információt meg fog kapni a bejutott zenekar, miszerint hova kell utalni a nevezési díjat, mikor kell a Crazy Mamában jelentkezniük, illetve, hogy mit kell magukkal hozniuk.
Díjak:
- Profi videoklip a Rock Tv. rendezésében.
- Demó anyag felvétele.
- Nemzetközi koncerten való fellépés a Crazy Mamában.
- Hazai, nagy zenekar előtti fellépés.
- Rádió reklám.
- Rockerek.hu, Rockvilág.hu, Rock TV reklám
- Zenekar felvétele egy profi menedzsment, Boltsek Andrea (B.A.) istállójába. (B.A menedzsmenthez tartoznak: Dinamit, P-Box, Invader, Tűzmadár, Időgép, Crossholder, Twister, Hangerilla, Tirpunk stb.)
- „Crossholder Serege toborzón” való fellépés, meghívott zenekarként a Crazy Mama-ban.
- Fellépési lehetőség a 2011-es, nagyobb fesztiválokon. (Tárgyalások folynak ez ügyben)
Lévai Hangyássy László (Hangya: Zorall, Macskajaj, Hangya Produkció) felajánlása:
- 1. hely 3 hónap ingyen próbahely + fellépési lehetőség a 2011–es Zorall Sörolimpián
- 2. hely 2 hónap ingyen próbahely
- 3. hely 1 hónap ingyen próbahely
Itt van a nagy lehetőség, ne hagyjátok ki!





