Interjú Tom Araya-val: „A valódi gonosz ilyen”

„Az életben rengeteg szar dolog van. Ebben a korban ilyesmi már sajnos bármikor megtörténhet veled. Vannak szerencsés emberek, akikkel sosem történik meg. Vannak akik egyszer csak összeesnek és meghalnak anélkül, hogy bármit is sejtettek volna.”

Tom Araya, a Slayer frontembere még „fémesebb” stílusra váltott. Szó szerint, ugyanis három nyakcsigolyáját titán lemez tartja helyén, kiegyenesítve a gerincét és levéve a terhelést arról az idegről, ami ezév elejére már kibírhatatlan kínokat okozott neki. Az a 30 év kegyetlen headbangelés és hajrázás, ami a legendásan intenzív Slayer koncertek védjegyévé vált, végül megbosszulta magát. Az idén 49. születésnapját ünneplő Araya októberi sérülése, és az azt követő műtét miatt félbe kellett szakítani a Slayer ausztrál turnéját, valamint az elmúlt hat hónap során el kellett halasztani az angol turnét, valamint a Megadeth-tel és a Testamenttel közösen tervezett American Carnage Tour of North America fellépéseit is. Legújabb, eszelősen zseniális old school albumuk, a World Painted Blood így látszólag támogatás nélkül maradt. Ennyi album és végigzenélt év alatt második alkalommal fordult elő, hogy félbe kellett szakítani egy turnét, mert Araya kés alá feküdt (2006-ban epehólyag-műtétje volt).

Most, hogy gerince ismét stabil helyzetbe került, Araya és zenésztársai – Kerry King és Jeff Hanneman gitárosok, valamint Dave Lombardo dobos (bocs a múltkoriért, Dave – a Ford.) készen állnak arra, hogy újra a húrok közé csapjanak. Május végétől kezdve bepótolják az angol koncerteket, fellépnek vagy egy tucat európai fesztiválon – köztük néhány olyanon is, melyek elsők között vonultatják fel a Metallica, Slayer, Megadeth és Anthrax által alkotott „Big Four” alakulatot – valamint megcsinálják az American Carnage Tourt is, melynek során a Slayer 1990-es, mérföldkő jelentőségű albuma, a Season In The Abyss összes dalát előadják.

Egy héttel indulásuk előtt készült telefonos interjú során Araya őszintén beszélt sérüléséről, műtétjéről, felépüléséről és arról, hogy képes az emberi test ennyi időn keresztül ennyi mindent elviselni. Beszélgettünk a régóta várt Big Four projektről, trash metal nosztalgiáról és arról, hogy mikor jön el az ideje, hogy a Slayer letegye a hangszert.

Nos, a kötelező „hogy vagy” kérdésnek most, a műtéted után valóban van értelme. Szóval egészen őszintén, hogy vagy?

ARAYA: Jól. Szépen gyógyulgatok. Készülök a következő turnéra, valamint az út viszontagságaira. Teljes egészében játszuk majd a Seasonst, úgyhogy ezt az anyagot próbáljuk. Sok munkánk lesz, néhány helyen kétszer is játszunk majd, úgyhogy sok nótát meg kell tanulnunk, hogy ne ugyanazt játszuk! (nevet) Sok előkészülnivalónk van, az elmúlt több mint öt hónapban nem nagyon tudtunk jammelni, egy hét alatt próbáljuk behozni, amit lehet.

Úgy tudom, jövő héten játszotok a Jimmy Kimmel showban is, fogtok még „haknizni” a turnék előtt?

ARAYA: Ez lesz az első alkalom, hogy együtt játszunk, nagyon király lesz. Aztán csinálunk AOL Sessionst is, aztán pedig indul a turné. Szóval nem lesz semmi bemelegítő-show, ha erre gondolsz. De régóta űzzük már az ipart, talán nincs is rá szükség.

Tehát rögtön bele a lecsóba?

ARAYA: Ja. Általában így megy. Még a műtétem után is. Műtőből ki, színpadra fel.

Meddig kellett kvázi ágyban maradnod a műtét után?

ARAYA: Csak kímélnem kellett magam. Nem emelhettem nehezet. A legnagyobb súly, amit megemelhettem, a távirányító volt! (nevet) Komolyan. Ez ment olyan három hónapig. De most már nincs semmi gáz. Úgy tűnik, továbbra is minden a helyén van, úgyhogy elkezdhetek gyúrni a fellépésekre.

Gondolom, most megint pánttal gitározol.

ARAYA: Igen, a próbákon feltettem. Így volt kényelmes, maga a gitározás nem ügy.

Mi az, amiben vissza kell magad fognod a színpadon? Gondolom a headbang meg a hajtekerés most nem javasolt…

ARAYA: Ja, ezt nem is tudom csinálni. Vassal a nyakadban valóban nem túl jó ötlet. Annyit azért hozzátennék, hogy nincs semmi gond a headbangeléssel, ha az ember ésszel csinálja. Meg kell érteni, hogy egy bizonyos pont után már igenis veszélyes lehet. Az emberek mindig is azt fogják tenni, amit akarnak, de ha tisztában vannak vele, hogy „velük is megtörténhet”, akkor van választásuk. Továbbra is nyomom a rockot, csak a metált nem fogom tudni ugyanúgy nyomni (nevet)

Olyan régóta csináltad már, hogy szinte ösztönössé vált. Szerinted mennyire lesz nehéz ellenállni a késztetésnek, amikor a „Raining Blood”-ot játszod?

ARAYA: Szerintem nem lesz nehéz. De nem tudom. Szerintem képes leszek ellenállni a kísértésnek. A fájdalom, amit a műtét előtt kiálltam, még elénk élénken él bennem, szóval szerintem ez elég kell legyen…

Legrosszabb esetben tehetsz valami radikálisat, mondjuk levágathatod a hajad..

ARAYA: (nevet) Dehogy, tudod, ha levágják a hajad, elveszted az erődet. Nézd csak meg azokat a bandákat, ahol megnyiratkoztak a tagok, mind elpuhult.

Mondanám, hogy de hát Kerry is levágatta a haját, de ez nem számít, mert az övé hullott amúgy is…

ARAYA: (nevet) Így van, ő nem levágatta, neki kihullott. Nagy különbség.

Szóval mit is csináltak pontosan a nyakaddal? Ez az „anteriorális fúziós gerinc diszektonómia” elég baljóslatúan hangzik.

ARAYA: Az is. Apám, egy kb. két-három centis vágáson keresztül dolgoztak a nyakamon. Egészen a torkom hátuljáig mindent ezen a kis lyukon keresztül csináltak. Félelmetes, de arrébb raktak mindent, ami útban volt, mikroszkóppal megcsináltak mindent, aztán visszarakták.

A hangszálaid veszélyben voltak?

ARAYA: Nem, mivel gyakorlatilag mindent a gerincemen végeztek, a torkom mögött. Eleinte éreztem, hogy van ott valami a torkomban, de már elmúlt. Olyan, mintha semmit se csináltak volna.

Tényleg igaz, hogy néhány szólamot ki kellett hagynod a próbákon?

ARAYA: Énekes vagyok, úgyhogy edzenem kell. Nem akarok egyből sikoltozni, bele kell jönnöm. Futnom kell, hogy formába tudjak lendülni. A headbang nekem egyfajta tornagyakorlat volt, mint a helyben futás, jót tett a vérkeringésnek, ami kell ahhoz, hogy az ember énekelni tudjon.

Most ki kell találnom valami mást, hogy fel tudjak pörögni, és hogy bírjam szuflával. A headbang meg a többi fizikailag megmozgatott, kellett, hogy elég és elég mély levegőt tudjak venni. Tudok előre-hátra dülöngélni, de már nem tudom ugyanúgy rázni a fejemet.

Fel kellene szerelned rámpákat a színpadra, hogy tudjad futni a köröket.

ARAYA: De az nem én lennék, a gonosz nem kocog, hanem vonul peckesen. (nevet) És megőrül attól, ha egy helyben kell állnia, de én pont ezt fogom csinálni, meg fogok őrülni az egy helyben állástól, és majd akkor végigvonulok a színpadon. A valódi gonosz ilyen.

Maga a sérülés a semmiből csapott le vagy valami krónikus dolog volt, ami csendben készülődött egészen addig, amíg már nem bírtad tovább?

ARAYA: Szerintem hosszú évek alatt alakult ki, de a fájdalom hirtelen jött. Éppen Ausztráliában voltam, amikor lecsapott. Nem bírtam egy nyugodtan ülni, csak arra tudtam gondolni, hogy „bassza meg, miért fáj ez ennyire?” A legfurcsább az volt, hogy a könyököm volt az, ami fájt, de az nagyon. Nagyon.

10 vagy 11 napot voltunk Ausztráliában, az ötödik napon már hívtam a feleségemet, hogy kérdezze meg az orvosunkat, hogy kit tud, aki segíthetne rajtam. Elég hülye dolog volt ez így. Akárhol vagyunk, én szeretek szétnézni, hogy lássam mi történik körülöttünk. Most meg az időm nagy részét a szobámban fekve töltöttem el, várva, hogy elmúljon végre a fájdalom. Nem is gondolnád, mi mindent megteszel azért, hogy enyhítsd a fájdalmat egészen addig, amíg végre el nem múlik, és akkor rájössz, hogy „bassz, csak feküdtem és ezt a szart próbáltam kimasszírozni a könyökömből”.

Amikor végre elmentem orvoshoz, adtak egy injekciót közvetlenül a gerincem tövéhez, ahonnan szerinte a fájdalom eredt, és ez hatott. Nem fájt! Micsoda megkönnyebbülés volt…. Nem viccelek, hihetetlen megváltás volt. Az első szúrás elvette ugyan a fájdalmat, de néha kontrollálhatatlan rohamok törtek rám, amik kikészítettek. Mintha valaki agyon akarná nyomni a mellkasom bal oldalát. Szörnyű volt.

Mennyi idő után vált világossá, hogy elkerülhetetlen lesz a műtét?

ARAYA: Három hétig próbálkoztunk az injekcióval, ami három szúrást jelent. A második, két héttel az első után, már nem hatott. Amikor a doki megkérdezte a második után, hogy vagyok, és én mondtam, hogy nem igazán érzem, hogy hatott volna, már tudtuk. Azt mondta „OK, nincs értelme még egy harmadiknak”

Csináltak egy tükrözést. Megkeresték, hol a probléma gyökere, és ki tudták szűrni a becsípődött ideget, és azt mondták, „OK, itt kell megfognunk”. A csigolyalemez kis darabjának eltávolítása nem lett volna elég, az egész gerincoszlopot meg kellett mozgatni. Három olyan csigolyám is volt, ami elég csúnyán össze volt préselődve, így ezeket rakták helyre, és titánlemezzel rögzítették.

Ez volt a 30 év trash metal jutalma?

ARAYA: A fájdalom a könyökömben gyorsan jött és hirtelen. De elgondolkodtatott, hogy életem során hány kisebb balesetem is volt? Úgy értem, valami, ami olyan banális, mint hogy például seggre esel, tényleg, hányszor is estél életedben seggre? Egy is elég ahhoz, hogy kibassz magaddal, de ezt akkor még nem látod. Érted, mire akarok kilyukadni?

Ezért van az, hogy amikor megkérdik, hogy szerintem mi okozta, akkor azt tudom elmondani, hogy éppen akkor mit csináltam, amikor elkezdett fájni. Hogy éppen felléptem, meg ilyenek. De az ember élete során legalább egyszer szenved valamilyen balesetet, mondjuk autóbalesetet. Lehetsz egészséges és erős, de később lesz hatása, mert a csontjaidat szétcseszi. Nem is gondol rá az ember, de én gondolok rá, mert most ebben az állapotban vagyok.

A headbang meg a hajrázás talán nem volt jó ötlet (nevet). Akármi is zajlott a testemben, mindig ugyanúgy csináltam. Észre sem veszed ezeket a dolgokat egészen addig, amíg nem figyelmeztetnek rá, hogy itt bizony probléma van.

Ez már egyhuzamban a második lemez, ami alatt műteni kellett, ez egy afféle Slayer-átok?

ARAYA: Nem hiszem. Az életben rengeteg szar dolog van. Ebben a korban ilyesmi már sajnos bármikor megtörténhet veled. Vannak szerencsés emberek, akikkel sosem történik meg. Vannak akik egyszer csak összeesnek és meghalnak anélkül, hogy bármit is sejtettek volna. És akkor mindenki értetlenül áll, hogy „de hát mi történt, hiszen semmi baja sem volt!” Egyszer csak puff.

De az élet már csak ilyen. Hosszú éveken keresztül gyötörtem a testemet, aztán egyszer csak az epém azt mondta, no most már elég (nevet), úgyhogy befeküdtem és kivették. Nyolc hét lett volna a felépülési idő, de hat héttel később én már koncerteztem. Bánom, hogy nem vártam ki a teljes gyógyulást. Ha van valami az életemben, amit megbántam, akkor ez az. Ki kellett volna várnom mind a nyolc hetet, de ha kivettem volna mind a nyolcat, akkor le kellett volna mondani a turnét, és már így is el kellett halasztanunk két héttel.

Érzed-e ezt a fajta nyomást most, hogy többször is el kellett halasztani az európai és a Carnage turnét? Vagy a többiek is azt mondták, hogy „gyógyulj meg, aztán megcsináljuk a bulit amikor tudjuk?”

ARAYA: Ennyi volt, „gyógyulj meg, megvárjuk”. Még rá is húztunk. A doki szerint már egy hónappal ezelőtt rendben voltam, de inkább vártunk még egy hónapot. Tanultam a múltkoriból.

Azt mondtam nekik, most meg akarok gyógyulni, nem 100, hanem 110 százalékosan. Sarkamra álltam, azt mondtam, „ez így lesz és kész, nem tartozom senkinek számadással. Saját magamra kell vigyáznom, és vigyázni is fogok, meg fogok gyógyulni. És csak ha meggyógyultam, akkor leszek kész folytatni. Remélem, mindenki megérti”. Megértették.

Alig várom, hogy bepótoljuk ezeket a bulikat. Végül kénytelenek voltunk majdnem az összeset újraszervezni, néhányat meg sem tudunk csinálni, mert egyszerűen nem megfelelőek az épületek a Carnage Tour-hoz. Nincs texasi koncertünk, ami szívás. De ott van még az október is, októberben visszajövünk, addigra hátha meglesznek az épületek, amiket akarunk. Sőt lehet, hogy akkor csak mi leszünk egyedül, ami csak hab a tortán! (nevet)

Igen, a Megadeth elment és lenyomta a Rust in Peace menetet a Testamenttel, ami valamennyit elvett a Carnage Tour ütőerejéből, hiszen gyakorlatilag ugyanezt az anyagot játsszák majd el megint

ARAYA: Ja, pár bulival kapcsolatban tényleg vannak kétségeink, merthogy ők már bejárták az egész országot, és most ismételni fognak. Nekem ez öngyilkosságnak tűnik, de most Dave Ellefson visszatért a bandába, és ő is részt akart benne venni. Nem hibáztathatok senkit azért, hogy nem akartak ülni a fenekükön és várni, de az, hogy megcsinálták ezt a Rust dolgot, hát nem is tudom…. De ami történt, megtörtént. Megbirkózunk vele, és bízunk benne, hogy az emberek eljönnek megnézni minket, hiszen a Seasons in The Abyss óta nem láttak minket játszani.

A Big Four bulik nagyon sokat jelentenek az európai rajongóknak, nektek is ugyanolyan fontosak ezek a koncertek?

ARAYA: Hogyne, nekem nagyon sokat jelentenek. Szerintem már sok évvel ezelőtt meg kellett volna csinálnunk őket. Akkor még többet jelentett volna asszem. Nyilván most is nagy dolog, de talán nem akkora, mint amekkora 20 évvel ezelőtt lett volna, amikor még friss volt az egész, meghódíthattuk volna az egész világot.

Az lett volna igazán gyilkos, ha a Clash of the Titrans és a Metallica Justice turnéját kötöttétek volna egybe….

ARAYA: Ja, az biztos, zseniális lett volna. De nekem még így, 20 évvel később is nagy öröm, hogy megcsináljuk ezt a turnét, négyen egy lapon. Olyan 10-15 bulink lesz, meg ez a turné, mivel Európa keleti felében egyelőre ki akarjuk próbálni, hogy megy a show. Ha jól, akkor biztos vagyok benne, hogy még visszatérünk. Sokat remélek ettől. Szerintem nagyon jó dolgok sülnek majd ki ebből, de ez csak az én megérzésem. Érzem, hogy lesz még itt több is.

A Seasons néhány dala már kihagyhatatlanná vált, de mikor játszottátok utoljára az olyan nótákat, mint az „Expendable Youth” vagy a „Skeletons of Society”?

ARAYA: Hát, a „Skeletons”-t talán már egyszer eljátszottuk, de az „Expendable Youth” meg egy másik dal, a „Temptation” még sosem hangzott el koncerten. Szóval ez lesz az első alkalom. Ezek azok a dalok, amiken még dolgoznunk kell. Érdekes lesz.

Egy egész sor évfordulót ünnepelhet most a Slayer, ha akarnátok, akár éveken keresztül nyomhatnátok a nosztalgia-bulikat. Érdekel ez Titeket, vagy azzal, hogy megcsináltátok a Reign in Blood bulikat, lerágott csont a téma?

ARAYA: Az egész Reign in Blood album erről szólt, ez volt a célunk vele. Aztán amikor már úgy gondoltuk, hogy befejeztük, és az emberek kérték, hogy csináljuk tovább, egyike lett azoknak a dolgoknak az életben, amit reméltünk, hogy már sosem kell megismételnünk. Aztán amikor jött ez az ötlet a Testament-tel meg a Megadeth-tel, hogy ők azt az albumot akarják játszani, ami a leginkább védjegyükké vált, és minket is erre kértek, akkor nem is tudom, mit vársz tőlem, mit mondjak? Hallhatod a hangomon (nevet)

Muszáj volt igent mondanunk, de amúgy is azt tettük volna. Belevágtunk, azt mondtuk, persze, mi is ezt csináljuk. Hogy mindenki kedvére tegyünk, és hogy meglegyen az egység, belementünk.

Mindent a csapatért.

ARAYA: (nevet) Helyes a bőgés, kösz, hogy ezt mondod.

Így most abba a furcsa helyzetbe kerültetek, hogy mikorra oda kerültök, hogy elkezdjetek a vadiúj albummal koncertezni, addigra az már majdnem egy éves lesz. Játszottatok már valamit a World Painted Blood-ról élőben a Psychopath Red-en kívül?

ARAYA: Már játszottuk a Hate Worldwide-ot és magát a World Painted Blood-ot is, és most éppen egy másik nótán, a Beauty Through Order-en dolgozunk. Három számot csináltunk meg, csak még nem nagyon játszottuk őket. Leghamarabb Augusztus után lehetséges egy valódi World Painted Blood turné, és bár nem tudni, mi lesz, de valószínűleg valamikor ősszel kerül rá sor. Mindenképpen akarunk az albumról számokat játszani, mert nagyon örülünk annak, ahogy fogadták az anyagot, de ha valami gebasz lesz, akkor nem nagyon tudunk mit csinálni.

Vannak-e olyan terveitek, mint mondjuk egy átdolgozott kiadás, némi bónusszal megspékelve?

ARAYA: Nem tudom. Ezt csináltuk múltkor is, amikor hasonló volt a helyzet. Most is nagyjából így állunk. Van egy dal, ahol vokálisan nagyon nagyot kell alakítanom, de eddig még nem tudtam megcsinálni, úgyhogy meglátjuk, be tudjuk-e fejezni. Legutóbb meg tudtuk csinálni, mert fel voltunk készülve (The Final Six c. bonus track). Most megvan a dal, de még sok munka kell hozzá. Meglátjuk, mi lesz.

Lehet, hogy nyertek egy újabb Grammy-díjat az extra számmal, mint legutóbb a Final Six esetében

ARAYA: (nevet) Hát, nem is tudom. Szerintem ez inkább életmű-díj volt, még mindig alig hiszem el, hogy megkaptuk ezért a dalért. Király volt meg minden, főleg mivel én segítettem megírni, de azt az évet elvesztettük. Szóval szerintem megvolt a mi dicsőségünk pillanata.

A szünet alatt Te vagy a többiek összeraktak-e valami új anyagot?

ARAYA: Semmi olyat, amiről tudnék. Nem hiszem, hogy bárki is csinált volna bármit az elmúlt öt vagy hat hónapban, bár Dave játszott valamennyit a saját bandájával, a Philm-mel. Semmi konkrét dolog. Dalszövegeket írtam, ahogy mindig is teszem. Meghallok valamit, megtetszik egy szókapcsolat, egy szó vagy bármi, amit mondtak, és akkor ott leülök és leírom, aztán ki tudja?

Néha jönnek a dolgok maguktól, néha meg nem. És biztos vagyok benne, hogy Jeff és Kerry is ugyanígy tesz a gitárjával, ha eszükbe jut valami, egy riff vagy egy szóló, akkor felveszik, aztán később visszahallgatják, és kiderül, hogy tudnak-e vele kezdeni valamit vagy sem.

A World Painted Blood esetében úgy zajlott a munka, hogy a produceretekkel együtt jammeltétek össze az anyagot, és nagyon természetes lett a hangzása, ezt legközelebb is így akarjátok csinálni?

ARAYA: Ja, az frankó volna. Szerettem, ahogy ez az anyag megszületett. Nem hagyott sok időt a tépelődésre. Nem tudtál hátradőlni és átgondolni azt, amit éppen csináltál. Meghallgattuk és megállapítottuk: „Öregem, ez jól hangzik!” És akkor valaki azt mondta, hogy „na de mi lenne, ha ezt így csinálnánk?” „Ezaz” És akkor megcsináltuk, és megállapítottuk: „Öregem, ez zseniálisan hangzik”.

Olyan volt, mint a lavina, csak ment-ment, és nem volt egy olyan pont, ahol bárki megállította volna. Ez az, amit akartunk, hogy ne álljon le a folyamat. Pillanatokat kaptunk el, és ez tök jó volt. Nagyon jó lenne, ha vissza tudnánk kerülni ebbe a fajta vibrálásba, ha nem is ugyanezt megismételni, de ugyanígy alkotni. Szeretek így dolgozni, és remélem, továbbra is Greg Fidelman-nal fogunk dolgozni, mert szerintem mindannyiunk számára pozitív élmény volt.

Végezetül szeretném feltenni azt a kérdést, amit valószínűleg mindenki megkérdez, azt, hogy „meddig bírjátok még?” De most, a műtéted, és azok után, hogy azt mondtad, már abban a korban vagy, amikor ilyesmi bármikor előfordulhat az emberrel, nem gondolkodtatok-e el komolyabban arról, hogy tényleg meddig fogjátok még bírni?

ARAYA: Nehéz erre válaszolni, ha érted, mire gondolok. Ez egy nagyon kemény kérdés most, hogy így érzem magam. Per pillanat remekül vagyok, de hat hónappal ezelőtt még más volt a történet. De, ahogy mondtad, illetve ahogy én mondtam (nevet), abban a korban vagyok, ahol a szar dolgok kezdődnek. Bármiféle biológiai óra is ketyeg bennem, most a kegyeltje vagyok. Nagyszerűen érzem magam, de ki tudja, lehet, hogy fél év múlva újra beszélünk, és akkor megint szarul leszek. Bassza meg, akár már holnap is rosszabbul lehetek, és mondhatom azt, hogy szarok bele az egészbe. No de én nem ilyen ember vagyok.

Ahogy arról már korábban beszéltünk, az élet megy a maga útján, néha döntések elé állít, néha tudod, hogy neked kell döntened. És ez a legjobb, amit mondhatok. Szerencsére ez az idő még nem jött el. De tudni fogjuk. Mindannyian tudni fogjuk. Egymásra nézünk, és azt mondjuk: „ez már nem mehet tovább” Most éppen arra gondolok, amikor majd öregembernek nézek ki a színpadon. De szerintem ez még messze van.

Forrás: http://knac.com/