Néhány napja került a kezembe ez a 2007-es alkotás, ami kategóriáját tekintve horror egyébként pedig spanyol. A kezdeti (nem kicsi) előítéleteim körülbelül 8 perc után semmivé foszlottak, mert jöhet Hideglelés vagy Paranormal Activity, a REC (véleményem szerint) mindkettőt lekörözi.
rendező: Paco Plaza, Jaume Balagueró
forgatókönyvíró: Jaume Balagueró, Paco Plaza, Luis Berdejo
operatőr: Pablo Rosso
producer: Julio Fernández
vágó: David Gallart
szereplő(k):
Manuela Velasco (Ángela Vidal)
Ferran Terraza (Manu)
Jorge Serrano (Joven)
Pablo Rosso (Pablo)
David Vert (Álex)
Vicente Gil (Adulto)
Martha Carbonell (Izquierdo)
Carlos Vicente (Guillem Marimon)
Bár az alaptörténet végtelenül egyszerű, a stáb hihetetlen munkával ez utóbbi idők legjobb horrorját hozta ki ebből. Röviden arról van szó, hogy egy riporternő és az operatőre a tűzoltóságon forgat, hogy bemutassák a lánglovagok munkáját. Az egyik riasztás alkalmával, annak rendje és módja szerint bemennek az épületbe, ám hamarosan kiderül, hogy nem tűz, hanem egy vírus terjeng a lakóházban. Ez a vírus, gyakorlatilag a veszettségre hasonlít, csak épp zombiszerű viselkedést vált ki az áldozatból. A bonyodalom ott kezdődik, hogy a rendőrség karantén alá helyezi az épületet, tehát se ki, se be, így hőseink maguk küzdenek a túlélésért.
A történet önmagában semmit sem ér, ezt elmondhatjuk, azonban a kiváló rendezői munkának és a nemkülönben remek színészi játéknak köszönhetően a REC nálam egy abszolút zseniális film.
Kezdjük talán ott, hogy az egész filmet kézi kamerával vették föl, méghozzá Pablo, aki maga is a film szereplője, ő Angela operatőre. Több szempontból is remek ez a húzás. Egyrészt, bár Pablo karakterét sosem látjuk, mégis aktív részese a cselekménynek. Beszél, gondolkodik, mozog stb, tehát hiteles, sőt a nézőre ráragad az érzés, hogy bizony mi is részesei vagyunk az épületben zajló eseményeknek. A dolog másik része, hogy köszönhetően a kézi kamerának és a szinte végig szűk térben játszódó cselekménynek, a nézőből két olyan érzést vélt ki a film, mint a tehetetlenség és a bezártság. EZ hatalmas pozitívum egy horror esetében, hiszen ez a két legerősebb és legintenzívebb félelemérzet, ami az emberi elmét sújthatja.
Nagyon tetszett, hogy a film mellékszereplőinek is sikerült karaktert adni, még ha nem is bontották ki őket teljesen ( egy kb 80 perces filmben erre nincs is szükség és lehetőség), a cselekedeteik logikusak, az érzelmeik pedig hitelesek. Itt rögtön rátérnék a színészi játékra, ami hihetetlenül jó, különösen Manuela Velasco, aki csillagos ötöst érdemel ezért az alakításért, egyetlen jelenetben sem hiteltelen, végig karakteres és valódi emberi szereplő a szó legpozitívabb értelmében. Rajta kívül sincs senkivel semmi gond, de Velasco alakítása kissé elhomályosítja a többieket, mellesleg jól is 
van ez így, hiszen mégiscsak a riporternő a főhősünk.
A rendezői munka kiváló, átgondolt és ötletes, remek alapot adott a filmnek sőt egyes jeleneteket maga a rendezés emel magasba, lásd a lépcsőházas borzalmat… A filmet átható hangulat és a vegytiszta félelem az utolsó néhány jelenetben valósággal rászakad a nézőre. Bár sokan nem fognak velem egyetérteni, azt kell mondjam, hogy a REC utolsó néhány perce a filmtörténelem egyik, ha nem a legsokkolóbb jelenete.
Szívesen mondanám, hogy bátran ajánlom mindenkinek a filmet, de nem így van. Csak erős idegzetű, felnőtt nézők számára javaslom, nem a brutalitás, sokkal inkább a hangulat miatt. Ha ráveszitek magatokat az alkotás megtekintésére, azt ajánlom, hogy eredeti spanyol hanggal és magyar felirattal tegyétek ezt, mert úgy az igazi.
