Nyolc év után, Hardwired… To Self-Destruct címmel 2016. november 18-án jelent meg a Grammy-díjas Metallica tizenegyedik soralbuma. A lemez producere Lars Ulrich és James Hetfield mellett az a Greg Fidelman volt, akivel a banda legutolsó nagylemeze, a 2008-as Death Magnetic is készült. A megjelenést követően az album összesen ötvenhét országban kapaszkodott fel a listák első helyére, hetvenöt országban lettek vele dobogósok, ebből százötben Top 5-be is felkapaszkodtak. Az amcsiknál most beindult a második nagy menet, ugyanis a lemezből összesen 81 ezer példány ment el a múlt héten az Egyesült Államokban, ami több mint 191 százalékos emelkedést jelent a megelőző hét eredményeihez képest. Ez nyilván összefügg azzal, a marketing fogással, hogy a zenekar elkezdte árusítani a májusban startoló turnéra a jegyeket, a belépők mellé pedig kedvezményes áron, csomagban is megvásárolható az album. Így aztán nem csoda, hogy a Billboard Top 200 második helyére került a Hardwired…To Self-Destruct.
Bár a hivatalos amerikai arany- és platinalemez minősítést egyelőre még nem kapta meg a lemez, szerintünk ez csak napok/hetek kérdése, mivel az észak-amerikai eladások már közelítik a milliós határt, világszerte összesen pedig ennek háromszorosánál járnak James Hetfieldék.
A Metallica mindhárom mexikói buliján Iggy Pop és csapata volt a nyitóbanda, a vasárnapi koncerten pedig együtt nyomták el Iggy legendás The Stooges zenekarától a T.V. Eye nótát. Hivatalos videó is készült a kooperációról.
A SOEN elementáris érzelmi erővel és zenei precizitással érkezik a színpadra, egyedi hangzásukban ötvözve a progresszív metalt és a post-rock atmoszférát mély dallamaikkal. A...
A nemzetközileg is elismert horvát hard rock/metal zenekar, a Jelusick melegít be a Judas Priest budapesti koncertje előtt, így érdemes lesz időben érkezni szeptember...
Életének 77. évében elhunyt Frank Beard a ZZ Top legendás alapírtója dobosa. Beard korábban a Cellar Dwellers, a Hustlers, a Warlocks és az American Blues zenekarokban...
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...