A koncertsorozatot kilenc óra magasságában kezdte a Bandák Csatájában (Crazy Mama 03.18) azon a héten már bizonyított Chat Noir. A fiúk őszíntén szólva nagyon kitettek magukért, mind technikailag, mind színpadi show tekintetében. Rendszeresen keresnem kellett őket a szememmel, hiszen akinek mozdítható volt a hangszere (tehát mindenki kivéve Harit), az a számaik felét a tömeg kellős közepében játszotta végig (ezzel nagyon megnehezítve a fotós, vagyis az én dolgomat). Olivér hangját eddig is áldottam, de egy-két számuknál – például az Olaj a Vérem c. dalnál – erősen gondolkodóba estem, hogy nem-e az eddigi legjobb előadását hallom-e.
A Chat Noir tömegbemelegítő produkció után következett a Katona “Főnök” Lászó nevével fémjelzett KAFEBÁR zenekar. Bevallom töredelmesen, én őket még sosem láttam élőben, bár ezek után garantált koncertlátogatójuk leszek. A színpadkép meglepő és szokatlan volt, de szerintem elképesztően el lett találva: fekete csuhába öltözve játszott az egész zenekar, semmi sem látszott belőlük csak a tenyereik (no meg egyszer kétszer az arcuk is, amikor már nem bírták a meleget a csuklya alatt). Ez a metal-szerzetesi design már alapból minimum félsikert jelentett volna, de az erre ráépített igazi metal riffek, és a Főnöktől már megszokott énekhang és szövegvilág szó szerint letaglózott minket. Meglepően jól teljesített a zenekar, de csak azért, hogy tagjai is, kiknek nagyrésze épp a retegett érettségire készül, megérthessék: “A” tétel szaktárgyi dicsérettel ellátott jeles, “B” tételt nem kell húznia.
A sorozat következő tagja nem más volt, mint a már jól ismert metalcsapat, a Crossholder, és természetesen a színpad előtt az ő seregük tagjai. Devilék olyan átéléssel adták elő dalaikat, olyan energiát sugároztak a közönség felé, hogy még az addig csak üldögélő “fotelrockerek” is benyomultak az első sorokba tombolni. Hozták a jól megszokott formájukat, egy rossz szavam sem lehetett a színpadi teljesítményükre, vegyük akár a technikai részeket, akár a show-t, akár a közönséggel való interakciót. Devil nem egy számot a közönség sorai mélyéről, vagy eset a bárpult elé menekült “fotelrockerek” gyűrűjéből énekelt végig. Ez a koncertjük meggyőzött, hogy -bár egy vikingnek senki sem parancsolhat – be kellene vonulnom abba a bizonyos seregbe…Rock On Uraim!
Összességében nézve az estét, aki ezt a bulit elkerülte, az valami igazán csodás élményből maradt ki…S ha nekem nem hisztek, kérdezzétek meg azt a sok-sok embert, akik velünk együtt tomboltak ott, aznap este, a Vadvirágban!
