A cseppet sem mulatságos és még kevésbé ötletes alcímemre a válasz egyértelműen Hollywood. Kétségtelen tény, hogy a „filmkészítés fellegvára” igen sok klasszikus szülőhelye volt, mégis vitán felül áll, hogy a legtöbb digitális szemét is onnan kerül ki. A Hancock valahol félúton jár a kettő közt. Lássuk miért.
rendező: Peter Berg
forgatókönyvíró: Peter Berg, John August
operatőr: Tobias A. Schliessler
jelmeztervező: Louise Mingenbach
zene: John Powell
vágó: Colby Parker Jr., Paul Rubell
szereplő(k):
Will Smith (Hancock)
Jason Bateman (Ray Embrey)
Charlize Theron (Mary Embrey)
Mark Simich (Matt)
Daeg Faerch (Michel)
A 2008-as Hancock egy piszok ígéretes produkció illatát hordozta. Több mint remek alapötlet, szatirikus humor, nemtörődöm, vérbunkó, iszákos, ám mégis szerethető főhős. Így néz ki egy olyan film receptje, ami könnyen kultikussá válhat. Nem lett volna másképp a helyzet a Hancock esetében sem, ha Hollywood nem dönt úgy, hogy a film második felét elrontják mindenféle közhelyes ostobasággal.
John Hancock Los Angeles szuperhőse, illetve az lenne, ha nem tenne magasról mindenre és mindenkire, nem csövesként élné az életét és nem másnaposan üldözné a rosszfiúkat, akik lefülelése során több kárt okoz, mint hasznot hajt. Nem csoda tehát, hogy a lakosság zöme ki nem állhatja iszákos főhősünket, akinek élete megváltozik, mikor megmenti Ray Embrey életét és nem mindennapi ajánlatot kap. A hálás férfi azt javasolja Hancock-nak, hogy egy időre vonuljon börtönbe, és maradjon ott egészen addig, amíg a lakosság nem gondolja úgy, hogy igazán szükségük van az ő segítségére. A kezdeti nehézségek után az ötlet megvalósulni látszik. A film első 45 perce tökéletes tempóban halad és egy rakás poén kerül bele az alkotásba ez idő alatt. A bálnás poénon nincs ember, aki ne kacagna, Ray és Hancock karakterének különbsége is tartogat egy rakás humoros jelenetet. Aztán John Hancock elkap pár rosszfiút, nem dönti le a házakat, nem szabdalja fel az autópályát és máris népszerű lesz Los Angelesben és unalmas a mozivásznon.
A Hancock és Mary Embrey (Charlize Theron) közötti kapcsolat erőltetett és kidolgozatlan, az ezt követő drámai hangnem, pedig már szinte kínos. Bár mikor kiderül ki is a valódi Mary, egy-egy jó poén még „beüt” de innentől menthetetlenül elindul a film a lejtőn. Sokat javíthatott volna a helyzeten egy karakteres és vérszomjas főgonosz. A Hancock-ban ezt a szerepet egy bankrablónak szánták az alkotók, ám ő jóval inkább tűnik nevetséges bohócnak, mintsem kegyetlen ellenfélnek.
Mindezek után térjünk rá a szokásos szempontokra. A színészek változatosan alakítanak, Will Smith nagyon szimpatikus a film egészében, magáévá tette a szerepét, rosszat semmiképpen sem mondhatunk róla, miatta érdemes végigülni a teljes játékidőt. Jason Bateman aranyos túlzott ambíciójú Ray szerepében, de Charlize Theron valami borzalmasan alakít, sőt a megszokottal ellentétben még csak nem is csinos. Mindemellett el kell ismerni, hogy a szöveg, amit szerencsétlen nő szájába adtak, igencsak gyenge, néhol pedig egyenesen nevetséges.
A film látványára szerencsére nem lehet panasz, a kevés akciójelenet szépen lett felvéve és kidolgozva, ez valóban csillagos ötös. Nem úgy a zene, ami felejthető, hiszen nincs is. Öreg hiba, gondolják a rutinos mozinézők, hiszen a Terminator egyes részeiben felcsendülő muzsikákra mai napig emlékszünk.
Összefoglalva, a Hancock nem egy nézhetetlen borzalom, de hála Hollywood idegesítő gondolkodásmódjának az alkotás egy újabb elszalasztott lehetőség, ami a kiváló alapötletet figyelembe véve már több mint bosszantó. Valóban vicces a film eleje, és a látványra sem lehet egyetlen rossz szavunk, mégis a történet második felében teret hódító röhejes melodrámáskodás felett nem lehet szemet hunyni.
