Tarja Turunen az utolsó Scorpions albumon!

A hetekben napvilágot látott az a szomorú kijelentés, hogy a veterán német rockbanda, a Scorpions lassan leteszi a gitárt, s kiadja utolsó stúdióalbumát, a “Sting In The Tail”-t, mely állítólag minden eddiginél nagyobbat fog szólni. Úgy néz ki, be is tartják a szavukat, hiszen a márciusban megjelenő nagylemezen nem más mint, a 2009 legdögösebb metálénekesnőjének választott díva, Tarja Turunen fog vendégszerepelni. A hölgyemény, értesüléseink szerint, az “The Good Die Young” című dalban fogja kiereszteni világhíressé vált hangját.
Tarja elég mozgalmas időszak elé néz: nemrég vonult stúdióba, hogy felvegye a második szólólemezét, a “What Lies Beneath“, melyről az első szám már el is készült: “Crying Moon“. A Holollában felvételre kerüő korong mellett készülnie kell az idei nyárra is, hiszen kicsiny hazánkba látogat, hogy felépjen a Miskolci Operafesztiválon. Úgy bizony, 2010. június 12-én fergeteges”Classic And Divine” koncertet ad a díva, kiegészítve egy teljes szimfónikus zenekarrral, és templomi kórussal.





