Május 29-én Székesfehérvárott adja első koncertjét az Omega Elefánt Band. A csapat az Ezer Lámpás Éjszakája jótékonysági rendezvényen lép fel, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy felhívják a figyelmet a gyermekeltűnések jelenségére. Jótékony cél, melyet egy jótékony csapat is segít.

Molnár György „Elefánt”, az Omega legendás gitárosa új zenekarával, az Omega Elefánt Band-del első fellépésére készül. Nem hétköznapi koncert lesz, hiszen az immár hét tagot számláló együttes Omega dalok mellett Elefánt Red Fighter című albumáról is előad majd pár számot.

Mint azt megtudtuk, a műsor visszaidézi majd a múltat, de utat enged a jövőnek. Nem is lehet másként, hiszen a csapat fiatalos lendülete előremutat, és nem engedi meg a leállást.

A zenekar már forgatott egy videoklipet a Red Fighter album Dél keresztje című számához, melyet megtekinthettek a csapat Facebook-oldalán, sok más érdekes információval együtt.

Várunk titeket május 29-én Székesfehérvárott, az Alba Pláza előtti Piac téren este 20 órától!