Nem mondható el rólam, hogy a kezdetektől, hű de baromi nagy Stryper-fan voltam. Nem mintha bármi bajom lett volna a keresztény metalarcok dallamvilágával, egyszerűen a beáramló információ hiányában nem jutott el hozzám az általános iskola padjai közé a legendás érájuk (The Yellow And Black Attack 1984, Soldiers Under Command 1985, To Hell With The Devil 1986, In God We Trust 1988). A két László – Cselőtei és Lénárd- még csak gondolatban rakták össze a Metallica Hungarica hasábjait, ha pedig megjelent a fanzine, akkor is csak minimális példányszámmal, bizonyos budapesti koncerteken lehetett hozzájutni. Így aztán a Stryperrel való első ismerkedésem az 1990-ben megjelent Against The Law korong volt (mai napig ott figyel a polcomon a CD). Utólag már tudom, hogy azzal a lemezzel a banda elindult egy jóval dallamosabb, a heavy metalos élt kiszorítva, egy sokkal rádióbarátabb hard rock muzsika felé. Be is buktak vele, ami a feloszlásukat is jelentette akkor. Na de mit csináljak, ha én pont az olyan dalokat szerettem/szeretem tőlük, mint a Shining Star, vagy a Lady? Kétségbe sosem esem, mindig kíváncsian várom a „darazsak” új lemezeit. Így volt ez az október 16-án megjelent Fallen esetében is.
A Stryper 2013. november 5-én adta ki legutóbbi, No More Hell To Pay című stúdióalbumát. A korong az első héten nagyjából 9,600 példányban kelt el az USA-ban; ezáltal a Billboard 36. helyén végzett. A siker nem volt véletlen, hiszen a lemez dalaival sikerült leásni az igazi gyökerekig és újra összerakni egy örökérvényű dalokkal, na meg hittel (ami náluk külön fontos szempont) teli albumot. A mai világban az sem elhanyagolható szempont, hogy az olasz Frontiers Records gigantikus megalodallamos főnöke, Serafino Perugino töretlenül hisz a bandában, illetve a Stryper által is képviselt zenei irányzatban. Perugino olyan zenekarokat tart életben, mint a Harem Scarem, a Mr. Big, a Winger, a Journey, a Night Ranger vagy a Styx….hogy csak a nagyobbakat említsem. Tehát a bizalom az töretlen. Így aztán a Stryper tavaly novemberben látott neki a Fallen előkészületi munkálataihoz. Mindezt megelőzvén a zenekar 2014. szeptember 23-án piacra dobta a Live At The Whisky című CD/DVD koncertanyagot. A felvétel a Stryper aktuális, No More Hell To Pay albumának első promóciós koncertjét dokumentálta. A buli a legendás hollywoodi Whisky a Go Go klubban lett rögzítve. A szett során – az új felvételek mellett – számos klasszikus dal is elhangzott a banda 30 éves karrierjének repertoárjából.
A Michael Sweet énekes/gitáros, Oz Fox gitáros, Robert Sweet dobos és Tim Gaines basszeros alkotta banda február elején a massachusettsi Northamptonban, a SpiritHouse stúdió falai között rögzítette az előrejelzések szerint igen kemény, mélyre hangolt Fallen albumot. Már a nyitódal, a Yahweh (az énekes Sweet mellett a Sevendust gitárosa, Clint Lowery is társszerző volt a dalban) kezdése is bombasztikus, először egy hatásos kórus érkezik, majd pedig Sweet elmaradhatatlan sikolya borzolja tovább a kedélyeket. Csak ne lenne ilyen hosszú. Nem tehetek róla, de nálam egy dal ne haladja meg a négy és fél percet! A címadó Fallen szintén a klasszikus időket idézi, Michael Sweet itt is lesikoltja a csillagokat. Majd jön a klipes Pride, nem véletlen, hogy elsőként erre készült videó, a lemez legjobbja. Külön nem akarom a lemez dalait részletezni, az viszont mindenképp dicséretes, hogy az 1971-es Master Of Reality-ről leemelt Black Sabbath feldolgozás, az After Forever sem lóg ki a Stryper dalok közül. Azt hiszem ez nálunk most külön pikantéria, hiszen egy keresztény rockzenekar szolgáltat igazságot, annak a bandának, amelyet nagyon sokan még a mai napig is sátánista csapatnak gondolnak. A szánalmas, tudatlan pöcsfejek még külön facebook-oldalt is csináltak, hogy ne jöjjön a Black Sabbath Budapestre. Rábasztak, mert június elsején nagy buli lesz. Visszakanyarodva a Fallen albumra, jól megkomponált, gazdag kórusokkal és pazar szólókkal díszített nóták sorjáznak itt, amelyeknek nem kell belesápadni a régi klasszikus lemezek dalaival való összehasonlításba sem. Egyetlen bajom van vele, azonban az sajnos mérvadó! Hiába hallgatom meg újra és újra, valahogy a Pride-ot leszámítva egyetlen dal sem marad meg bennem. Jó az egész, meg minden, de ötlettelen egysíkú dalok összessége ez az album. Rossz ezt így kimondani, de már hatodszor hallgatom, és nem változik a véleményem. Sehol egy sláger. Hol van egy To Hell With The Devil, egy Soldiers Under Command , vagy egy In God We Trust? Persze ezzel nem akarok senkit sem elriasztani, a Stryper másodvirágzását éli, de nálam ez a virág sosem nyílt ki igazán.
Pontszám: 5/10
