Emlékeztek még a Tér-Idő zenekarra. A gödöllői trió még 1991-ben kezdte működését. A banda 1994 nyarán bevonult a Yellow stúdióba, hogy rögzítsen 12 dalt a Lépd át című albumra. Az élet azonban úgy hozta, hogy végül az albumról egyetlen dal – a Síneken – került kereskedelmi forgalomba az Új Metal Hammer H magazin gondozásában 1995-ben megjelenő Demonstráció II válogatás albumon CD-n és kazettán. A többi 11 dal a feledés homályába veszett. Mindezidáig, ugyanis Szarka József, a Keytracks zeneműkiadó vezetője ámulattal hallgatja a 21 éves felvételt, és úgy döntött, ezt mindenkinek hallani kell. Így aztán 21 év szünet után a Lépd át album megjelent CD-n és digitális formában is.

Ráadásul hosszú idő után színpadra is áll a Tér-Idő. Lesz egy különleges lemezbemutató koncert, október 24-én az A38 Hajón, együtt a szintén lemezbemutatós Nomaddal és a Köteles Leander vezette Amigoddal. A Bátorfi Attila zeneszerző-énekes-szövegíró-gitáros, Gilián Gábor dobos (ex-S-Modell, ex-Equus, ex-Ferenczi György Band) és Philipp László basszusgitáros (Üllői Úti Fuck) felállású Tér-Idő blues hangulatú, sokszor a Pink Floydot idéző dalait az örökérvényű versek és Attila önfeledt gitárszólói teszik igazán különlegessé. Igazi örömzenére számíthat, aki ellátogat a lemezbemutató koncertjükre.