Mindig is szerettem, amikor egymástól valamelyest eltérő stílusú zenekarokat van lehetőségem megnézni egy este. Igaz, hogy kamaszkoromban rendre megkaptam a “majd kinövöd” és az “előbb vagy utóbb benő a fejed lágya” frázisokat, de a harmadik x-et betöltve sem kapok agyérgörcsöt, ha egész nap vagy egész este szól a metal. Ez akkor sem volt másképp, amikor két skandináv zenekart, név szerint az norvég Enslaved és a svéd Grand Magus megosztott főzenekaros fellépését kaptam el a Smaragd-szigeten.

Nem kertelek, sem a Grand Magus, sem úgy általában a klasszikus heavy metal zenekarok nem tartoznak a kedvenceim közé. A tavalyi fellépésük sem a hangzás, sem a munka utáni fáradtság miatt nem volt számomra túlságosan élvezhető. Hogy ezúttal miért volt másképp, abban nem vagyok biztos, azonban vitathatatlanul jobb és meggyőzőbb bulit láttam a nagy mágusoktól, mint bő egy évvel ezelőtt. JB szerencsére megszabadult ritkuló fejtetőszőrzetétől, melynek hiányát most sűrű pofaszakállal kompenzálja. Alacsony férfiaknak igen különleges megjelenést kölcsönöz 🙂 Hey-ho, hey-ho. A Hófehérke betétdala helyett, a Conan a barbár című klasszikusból ismert nyitótéma csendült fel a sötétben. Sajnos a kezdés nem volt problémamentes, de gyorsan helyrehozták JB cuccát, ami után már csak a zenélésre és annak örömére kellett a triónak koncentrálnia. Jól állt nekik a nagyobb színpad, a hangzás pedig erőteljes volt. Ugyan nem változtam át Grand Magus fanatikussá, de kétségtelen, hogy a várakozásaimon felüli élményt nyújtottak. A közönség jó kedve is átragadt rám, szóval nem bántam meg, hogy adtam nekik még egy esélyt.

Szégyen és gyalázat, de az Enslaved valahogy mindig elkerülte a figyelmem. Ismertem őket ugyan még régről, de nem mélyültem el a munkásságukban, bár ahogy mondani szokás, jobb később, mint soha. A Thurisaz Dreaming nyitás a legutolsó, In Times lemezükről nagyon hatásos belépő volt. Bár aznap este ismeretlen volt számomra szinte minden daluk, de például a Fusion of Sense and Earth hangjai egyből beégtek a hallójárataimba, ami után már tudtam, hogy lényegesen több rejlik a norvégok zenéjében, mint amennyit korábban feltételeztem. Nagy kövér piros pont jár nekik a pazar élő teljesítmény mellett a közvetlen hozzáállásukért is. Tényleg példát lehetne venni az Enslaved-ről és még arról a maroknyi extrém hordáról, akik mernek jópofizni a közönséggel és mosolyogni is, ha olyanjuk van. Sokkal hitelesebbek voltak, mint a nagy átlag, akik azt hiszik, hogy a smink mögé bújva tartható csak meg az a bizonyos atmoszféra, amire (vélhetően) törekednek. Grutle a bohóckodás mellett azért megvillantotta sötétebbik oldalát is, amikor szúrós tekintetével nyársalta fel a nagyérdeműt. Érdekesnek tartottam, hogy a mai átlaghoz képest mennyire kevesen kameráztak az előadás alatt. Ez alapból nem egy olyan koncert volt ahol az ilyesminek helye van, bár szerintem egy bulin sem kéne ezt erőltetni. Tessék átélni az ÉLMÉNYT és nem úgy viselkedni, mint egy 14 éves csitri, aki megkapta anyucitól a legújabb (gazdájánál) okos(abb) telefonját! A mellettem álló sms-ező meg is kapta a megérdemelt fejbekólintást az énekes/basszeros Thunderbirdjétől. Ugyan 70 perc alatt nehéz mindenkinek a kedvére tenni, pláne 13 nagylemezzel a diszkográfiában, de 1993-tól napjainkig bezárólag, szinte minden fontosabb korszak megidézésre került.

A koncert után betámadtam a merch pultot, hogy megvegyem az utolsó Enslaved lemezt, s bár a Grand Magus annyira nem taglózott le, hogy cd-t vegyek tőlük, de nagyon kellemes csalódást okoztak nekem. A legközelebbi Enslaved megmozdulásnál már rajongóként fogok hol őrjöngeni, hol elkalandozni az odini magasságokban. Remélem, hogy hasonlóan változatos felállású bulik Magyarországon is gyakran kerülnek majd megrendezésre a jövőben.

Grand Magus dallista:

I, The Jury

Sword of the Ocean

Kingslayer

On Hooves of Gold

Steel vs Steel

Iron Will

Ravens Guide Our Way

Like the Oar Strikes Our Way

Wolf’s Return

Valhalla Rising

Triumph and Power

Hammer of the North

Enslaved dallista:

Thurisaz Dreaming

Fusion of Sense and Earth

Death in the Eyes of Dawn

Building with Fire

Ruun

Ethica Odini

Convoys to Nothingness

Allfǫðr Oðinn

Isa